Káros-e a vigasztárgy?

“Éva lányunk hároméves, és két éve van egy kedves, elkopott hálózsákja, amit mindenhová magával hurcol (hálózsákként már nem használjuk), és »nyonyó«-nak hívja. Sajnos a feleségem és köztem nincs egyetértés ebben a témában. Ez adja Évának a megnyugvást, nagyon szereti. Napjában többször felveszi, hurcolja, pakolássza, és alvás közben is természetesen ott van az ágyában. Én úgy gondolom, hogy ez a kötődés most már túl sok, és félek, hogy lassan káros lesz a személyiségfejlődésére. Némi többletmunkát is ad, hogy este nekünk kell felkutatni a házban az elhagyott nyonyót… Persze nem baj, ha a gyereknek van egy ilyen »társa«, de az már gond, hogy nélküle huzamosabb ideig (3-4 óra) nehezen tud ellenni. Napjában legalább 10-szer előveszi, ha bármi stressz éri, hozzá menekül. Attól tartok, így nem fogja megtanulni a stresszkezelés egyéb »technikáit«, túlságosan függővé lesz egy tárgytól, és később sokkal nehezebben fog lemondani róla, mint most. A feleségem úgy gondolja, nem baj, ha van egy ilyen »segédeszköz«, amely a gyereket megnyugtatja, nem gondolja, hogy ez függőség, és tényleg, több gyereket (nagyobbakat is) ismerünk, akinek van hasonló függése (cumi, ujjszopás stb.). A feleségem azt reméli, hogy majd abbahagyja magától, mindenféle külső ráhatás nélkül. Persze én is csak finoman, fokozatosan próbálom leszoktatni. Pár napja nappalra próbáljuk elrakni a nyonyót a »nyonyótartóba« a gyerek tudtával, amit nem szeret, de elfogad, s csak estére kell visszaadni neki alváshoz. Szóval úgy gondolom, hogy jó lenne ezen hamar »túl lenni«, ha lehet. Éva egyébként kiegyensúlyozott, és kb. 1 hét múlva kezdené az óvodát. Itt sem tudjuk, mi lenne a jó. Vigye be a nyonyót, hogy ott lehessen vele, és segítse a beilleszkedést? Próbáljuk meg nyonyó nélkül oviba szoktatni, hátha sikerül? És egyáltalán, hagyjuk »nyonyózni«, amikor és ahogy szeretne, és reméljük, hogy valamikor magától kinövi? Éva már a harmadik lányunk, eddig ilyet nem tapasztaltunk. Előtte ilyen jellegű »problémánk« nem volt. Persze hogy az egyik alváskor egy macihoz ragaszkodik, de ebben nem látok kivetnivalót, és mivel nincs hatással a mindennapjaira, nem korlátozza semmiben. (Éva, ha nincs meg a nyonyó, amikor igénye lenne rá, akkor egy-két percig hisztis.)”

Nyonyó

Rövid válaszom ez volna: természetesen hagyják nyonyózni a kislányt, és vigye be nyugodtan az óvodába. (A mi lányunk is ragaszkodott körülbelül négyéves koráig a főrongyhoz, de ma már természetesen nem a főronggyal jár az egyetemre.) Kicsit részletesebben. Ez a kötődés egyáltalán nem túl sok ebben a korban, és a leghatározottabban állíthatom, hogy semmiféle káros hatással nincs a gyerekek személyiségfejlődésére. Kinek rongya van (régi anyai selyemsál, lassan apró cafatokra tépkedve, és a cafatok közül a legnagyobb a főrongy), kinek egy pelenkadarabja, kinek kispokróca, amit magával visz, kinek kispárnája és cumija, kinek mackója, amelynek esetleg a fülét is rágja, szopja és így tovább. Ezeket a tárgyakat a “tudomány” is számon tartja, és átmeneti tárgynak nevezi őket. A gyerek már tud egyedül lenni, de azért még kell valami, ami helyettesíti, megjeleníti a másik embert, az anyát, aki biztonságot ad. Persze némi többletmunka akadhat. (Lehet, hogy Aggtelek felé autózva az egyik országúti pihenőben marad a főrongy, és hiába megyünk vissza, nincs már ott, eltűnt, talán más is megkívánta…)

Azt is elhiszem, hogy nekünk, férfiaknak idegesítő lehet a nyonyózás, mert mi nem tudunk türelemmel a jelenben élni, hanem már a jövő stresszkezelési technikáira gondolunk, és arra, hogy mikor és hogyan fog róla lemondani a gyerek. Igen, igazat adok a feleségének, nem baj, hogy van egy ilyen megnyugtató tárgy, és abban is igaza van, hogy ez nem függőség, a felnőtti patológiás értelemben, mint ahogy abban is, hogy majd abbahagyja magától. Nem, nem kell a gyereket leszoktatni, én biztos, hogy nem raknám el a nyonyótartóba, és nagyon lebeszélném magunkat arról a tipikus gondolatról, hogy “jó lenne ezen hamar túl lenni, ha lehet”. Talán túl nagy a nyonyó? Vagy megfelelően kicsi hálózsákról van szó, esetleg ez is majd részekre foszlik, és akkor könnyebben kezelhető. A nyonyó nem “probléma”. Nem láttam még kisiskolást, kamaszt vagy nagyobb gyereket, aki az átmeneti tárgyát gyűrögetve járt volna a világban. Reméljük, az óvoda is ismeri és megérti az átmeneti tárgy fontosságát, és tudnunk kell, hogy minél kevesebbet foglalkozunk ezzel, annál hamarabb és annál biztosabban fog elmaradni.