Aktuális

Eddig 39 hajléktalant állítottak elő

Két hónap alatt 26-tal nőtt a közterületen élés miatt előállított hajléktalanok száma.

A BRFK munkatársai 390 embert szólították fel a közterület elhagyására, 39-et pedig előállítottak Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken. A rendőrök főként a főváros V. kerületében intézkedtek.

A BRFK január 15-i tájékoztatása szerint addig 13 hajléktalant állítottak elő emiatt, azaz ez a szám két hónap alatt, március 10-ére 26-tal nőtt.

Tavaly december 3-án lépett hatályba a Fővárosi Közgyűlés november 14-én elfogadott rendelete, amely jogellenesnek minősítette az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken. A türelmi idő december 31-én járt le. A rendelet értelmében jogellenes az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, az állomásokon, az utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben. Ugyancsak tiltott terület 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzet. Ezek között vannak egyebek mellett a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út–Bulcsú utcai gyalogos-aluljáró. A tilalom kiterjed a játszóterekre, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézményekre és a köztemetőkre, valamint 100 méteres körzetükre. A dokumentumban szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése