Netes szerelem: alakulhat-e csetelésből igazi kapcsolat?

Március tizenötödike jeles dátum, de legtöbbünknek nem az ugrik be róla elsőként, hogy ma negyvenhárom esztendeje jelent meg az első csetszoba az interneten. Az ismerkedésnek ez a kötetlen fajtája – mind a fiatalok, mind az idősebbek körében – hosszú éveken keresztül óriási népszerűségnek örvendett, nemcsak romantikus értelemben. Az persze mindig is vitatott volt, hogy tartósak az ott köttetett ismertségek, barátságok, szerelmek (és ha igen, mennyire). Szinte nincs olyan ember, aki valamelyik kósza pillanatában ne tévedt volna fel valamelyik csetoldalra – akár szórakozás, akár ismerkedés reményében.

Idővel aztán a különböző közösségi és társkereső oldalak átvették az irányítást, kvázi felváltották a cset funkcióját, ennek köszönhetően pedig manapság alig hallani olyan emberről, aki még ott ismerkedik. Na, de nem volt ez mindig így – ezt bizonyítja többek között két olvasónk, Mónika és Zsolti története is, akik egy-egy csetszobának köszönhetik életük legmeghatározóbb pillanatait – ki pozitív, ki negatív értelemben.

Elszámolta magát a szélhámos

Mónika harmincéves, önmagát karrieristának tituláló nő, aki éppen ezen okból kifolyólag döntött az internetes ismerkedés mellett. A barátai unszolására – álnéven, arc nélkül – regisztrált az egyik csetoldalra, és belevágott az ismerkedésbe – mindennek már öt esztendeje. Mint mondja: egy évébe telt, mire egyáltalán megtanulta kiszűrni, kik azok az emberek, akikkel érdemes kezdeni. Több száz levélváltás után végül négy ember maradt fent a képzeletbeli rostáján – végül közülük egynek szavazott bizalmat, és kezdett bele a tényleges (személyes) ismerkedésbe.

Lehet, hogy nem kellett volna. “Mindenben jól passzoltunk, közös programokat szerveztünk, kirándultunk, koncertre jártunk. Amikor összejöttünk, értelemszerűen letöröltem magam erről az oldalról, és hát ő is mondta, hogy így tesz. Összejöttünk, és tényleg azt éreztem, hogy vele el tudom képzelni a hátralévő életem” – meséli Móni, aki a románc részleteibe gyermekkori barátnőjét is beavatta. Utóbbi – egy elfuserált házasság után – szintén ez idő tájt találta meg álmai lovagját a cseten.

“Elkezdtek találkozgatni, közben nekünk is remekül zajlott a közös életünk, és akkor kitaláltuk, hogy mi lenne, ha szerveznénk egyszer egy közös programot, amolyan négyes randit.” Az ötlet jó volt, az időpont-egyeztetéssel azonban akadtak problémák: hol az egyik, hol a másik férfi nem ért rá. Móni és a barátnője ezért  – jobb híján – egy fényképen mutatták meg, hogyan is néz ki a hódolójuk. A meglepődés nem maradt el – és nem azért, mert egy félisten mosolygott vissza a fotóról.

“Világossá vált számunkra, hogy ugyanazzal a pasival járunk. Teljesen kiborultunk, és – mivel én voltam előbb együtt vele  – megbeszéltük, hogy én próbálom meg először felelősségre vonni.” A férfi persze mindent tagadott, és azt mondta: Móni barátnője találta ki ezt az egész mesét, mert féltékeny a kapcsolatukra. “Mondtam neki, hogy ha ez így van, akkor jöjjön el találkozni közösen a barátnőmmel. Belement, megbeszéltük az időpontot, a barátnőmmel ott is voltunk, ő meg persze nem jött el. Azóta nem lehet elérni” – meséli a két évvel ezelőtti eseményeket Móni, aki azóta felhagyott az internetes ismerkedéssel – nem is értjük, miért. Egy biztos: az ő története egyetlen mesekönyvbe sem fog bekerülni, mint a tökéletes love story.

A másik oldal

Ellenben másik olvasónknak, Zsoltinak minden esélye megvan erre. Ő kilenc éve fanyalodott rá a netes ismerkedésre – végső elkeseredésében. Mint mondja: nem az a tipikus szépfiú, ráadásul elég visszahúzódó is, így gondolta, ha már élőben nem megy neki a csajozás, a cseten próbál szerencsét. “Elég hamar összeismerkedtem egy lánnyal, akiről kiderült, hogy kétszáz kilométerre él tőlem. Szimpatikusak voltunk egymásnak, ezért úgy gondoltunk, hogy a távolság nem lehet akadály – főleg úgy, hogy nekem már volt autóm” – meséli a huszonhét éves fiú.

Az első személyes találkozó három hónapig váratott magára – de megérte. “Ott folytattuk, ahol a cseten abbahagytuk. Ezután minden héten találkoztunk: egyik héten én utaztam hozzá autóval, másik héten ő jött busszal. A szüleim az elején nem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat, mert én pont akkor érettségiztem, és azt gondolták, hogy a csetelés és a randik majd a tanulás rovására mennek” – mondta Zsolti, akinek a szülei aztán megnyugodtak, miután látták, hogy Kriszti a tanulásban is segíti a fiukat.

Zsolt leérettségizett, továbbtanult, egy évvel később a kedvese is elballagott a gimnáziumból, és ő is megkezdte felsőfokú tanulmányait – saját szülővárosában. “A távolság miatt hét közben telefonáltunk, hétvégén találkoztunk – hol náluk, hol nálunk. Körülbelül három éve befejeztük az iskolát, és akkor odaköltözött hozzám, illetve a szüleim házába, merthogy még velük élek. Közösen képzeljük el az életet, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltam őt a cseten, mert élőben sosem mertem volna közeledni hozzá” – magyarázza Zsolti.

A párnak egyelőre nincs gyermeke, ellenben van egy közös macskájuk. Idővel családot is szeretnének alapítani. “Most azt tervezem, hogy idén nyáron megkérem a kezét. Csak igent mond, remélem” – mosolyog.