Ártanak vagy használnak a tehetségkutató műsorok?

Minden gyerek tehetséges valamiben, sokan kiemelkedő szinten. Ha van gyermeked, lehet, hogy ő is a különlegesek közé tartozik. Talán nemcsak szerinted, de már a környezete is felfigyelt rá. Mert jó tornász, táncos, bűvész vagy énekes. Jó lenne erre a pályára segíteni őt – ehhez kézenfekvő útnak kínálkozik jelentkezni valamelyik tehetségkutató műsorba, pláne hogy az ember legszívesebben ország-világ előtt megmutatná, mit tud az ő kicsije. De vajon tényleg az ő érdekét szolgálja egy ilyen széles körű, a kereskedelmi ízlés szerint formált ismertség? Ez a kérdés persze a nagyobbak esetében is releváns. Mikor jár jobban egy tinédzserkorú, vagy akár huszon-egynéhány éves zenész: ha saját erőből, lépésről lépésre küzdi fel magát létrán, vagy ha kitárulkozik egy élő adásban – némileg ki is szolgáltatva magát ezzel? És ha utóbbi mellett dönt, vajon melyik verseny a legjobb a számára?

Krúdy Tamás újságíró szerint az a jó tévéműsor, amit nézünk, ami népszerű. Másrészt az, ami nem közvetít hamis képet a tizenöt perces hírnévről. Vagyis ha azok a tehetségek, akiket “feldob” a műsor, fent is tudnak maradni. Tóth Verának meglehetősen negatív véleménye van a jelenlegi show-król. “A tehetségkutatók indulásakor, például az első három Megasztárban még volt igény az autentikus, természetes hangokra. Ehhez képest az elmúlt néhány évben több olyan műsort láttam, aminek a döntőjében alig hallottam tiszta hangot.”
Nem beszélve azokról a “felvezető” epizódokról, melyekben azokat nevettetik ki a nézőkkel, akik csak “szerencsétlenkednek” a színpadon: tehetségtelenek, “furák”, nincs hangjuk. “Nekem pszichológusként több fenntartásom is van a műsorok show jellegével kapcsolatban – reagál Dávid Imre. – Olyan emberek kiválasztására gondolok például, akik az alacsony önismeretük miatt köznevetség tárgyai lesznek. A sorsok szempontjából viszont értékesnek tartom a műsorokat, mert a tehetség nem mindig tör utat magának. A korábbi Ki mit tud?-nak köszönhetően lett híres Kern András és Kálid Artúr is.”

Tóth Vera, az első Megasztár győztese

Kutatás vagy gondozás?

Korn Anita, az Ének iskolájának szerkesztője védelmébe veszi a TV2 műsorát. “A mi programunk nem tehetségkutató, hanem inkább tehetséggondozó verseny. Mi senkit nem teszünk nevetségessé, ráadásul nincsenek nagy csalódások, hiszen nincs kiesés. Kiválasztunk tizenhat jó hangú gyereket, és végig velük dolgozunk. A gyerekeket azzal is próbáljuk óvni, hogy nem szakítjuk ki őket a hétköznapi életükből, az iskolából, hiszen hétvégén zajlanak a forgatások. Nekik ez egy felszabadult, önfeledt játék, amiben kipróbálhatják magukat.”
A közönség soraiból rögtön jön az ellenvélemény: “Igaz, hogy itt valóban a gyerek áll a középpontban, nem pedig a show, mégis vitatom, hogy jót tesz egy 8 éves tehetséges gyereknek, ha elkezdik »mutogatni«. Nem biztos, hogy Radics Gigi itt tartana most, ha tizenegy éves korában elfogadják a jelentkezését a Megasztárba… Lehet, hogy mára »elhasználta« volna a hírnevét.” “Nálunk nem a sztárság a lényeg” – mondja Korn Anita, aki szerint a gyerekek számára jó lehetőség, hogy profi tanároktól tanulhatnak, és kipróbálhatják, milyen például élő zenekarral. “Sok szülő mondja, hogy a gyerekét nem lehet visszafogni, mert igenis szerepelni akar. Tudjuk, hogy mennyi múlik a szülő hozzáállásán, ezért mi foglalkozunk velük is. Elmondjuk például, hogy nem a hakni a lényeg, mert nem fog jót tenni a gyereknek, ha a műsor után minden falunapon fel kell lépnie.” “Népzenében nem kell kutatni a tehetségeket – tette hozzá Demarcsek Görgy, a Nyírség Táncegyüttes vezetője, háromszoros Ki mit tud?-győztes. – Tudjuk jól, hogy kik ők, csak meg szeretnénk mutatni a tudásukat egy szélesebb körnek. Ezért a Felszállott a páva inkább számít seregszemlének, mint tehetségkutatónak.”

Tánc, ének, zene: ezek látványos, a televízióban jól érvényesülő produkciók. De mi van azokkal, akik másban, rejtettebb dologban tehetségesek?

Az Ének Iskolája – Fotó: tv2

Színész, író, táncos

“Volt egy szenzációsan író diákunk – meséli egy pedagógus. – Mi gyűjtöttük össze a pénzt az első könyvére. Regionális szinten ismert lett, de a nagyobb könyvesboltokba már nem tudott bejutni, mert nem volt felhajtás körülötte. De említhetném példának a színházat, a képzőművészetet… a közönséget érdekelné a többi tehetség.” “Ez nem a kereskedelmi tévék feladata” – véli Lévai Balázs, aki szerint ez csak a köztévé esetén jogos felvetés. “A többi tehetség valóban nem show-műsorokba való, hanem inkább riportműsorokba” – értett egyet ezzel Korn Anita is, a moderátor kérdésére pedig, hogy vajon mit szólna a főszerkesztője, ha azzal állna elő, hogy tehetségesen író fiatalokat kutató műsort szeretne forgatni, csak mosolyogva csóválta a fejét.

Amerikai álom

Vajon ezek a műsorok valóban segítik a tehetségek kibontakozását, vagy hamis illúzióval kecsegtetnek? “Én rengeteget köszönhetek a műsornak – mondja Tóth Vera. – Megtanultam például legyőzni a kameradrukkot, nem beszélve a profi tanárokról, akiknek a tanácsaiból a mai napig élek. Az akkori zsűri is sok mindent mondott, amit egy életre megjegyeztem. Tény, hogy akkora volt a hajtás, hogy utána pszichés tüneteim keletkeztek, és ez a hangomban is jelentkezett. Az is felmerült bennem: biztos, hogy kell ez nekem? Nem kellene inkább a továbbtanulásra koncentrálnom?”
Dávid Imre szerint a siker feldolgozásához legalább annyira kell a család, mint a kudarcok elviseléséhez. “Egy fiatalnak még nagyon rugalmas a személyisége, könnyen elszállhat. Egyedül a környezete segíthet az értékrend megőrzésében.” Ám ne feledjük, Tóth Vera a győztese lett a szériájának, ám sokkal többen vannak azok, akik kiestek mellőle. “Adele például meglehetősen jól tudott élni a Brit School műsor által kínált lehetőséggel, Amy Winehouse viszont nem bírta el a nyomást” – veti közbe Krúdy Tamás. Dávid Imre szerint minden azon múlik, hogy valaki érett személyiség-e. “Elég, ha az illető utána csak egyszer viselkedik illetlenül valahol, másnap a címlapra kerül azzal is” – mondja.
“Győztes csak egy van – mondja Krúdy –, a többi szereplő visszamegy az előző életébe. Ezek között a visszatérések között pedig előfordulnak igazi drámák. Én sokszor hallom, hogy »oda, ahonnan jöttem, már nem megyek vissza«. Ezt meg lehet érteni, de ha oda nem, akkor hova?” “Nem szabad felégetni minden hidat! – véli Tóth Vera. – A saját húgom a legjobb példa arra, hogy milyen nehéz egy show-mentor szerepét elvállalni úgy, hogy közben hónapok óta nem beszél az édesanyánkkal. Más a Megasztár kellős közepén hagyta ott a családját, gyerekét. Nem értettem ezt sem. Miért? Egy ilyen helyzetben csak még nagyobb szükségünk van a háttérre.”

Adele

A sztori többet számít?

Egyértelmű, hogy nincs annyi tehetség, mint amennyi párhuzamos show fut, másrészt a műsorok struktúrájában esélye sincs a változásnak, hiszen a nézettség továbbra is mindent visz. Emiatt persze sokszor a “sztori”, vagyis az egyes sorstörténetek lényegesen többet számítanak, mint maga a tehetség. Mi lehet ennek az eredménye? “Egyesek túl közel kerülnek ahhoz az illúzióhoz, amit a műsor ad – erősíti meg Tóth Vera. – Olyanok lesznek, mint egy valóságshow szereplői. Ez már akkor így történt, amikor én szerepeltem a Megasztárban. Bejött az operatőr, és gond nélkül felvette a reggeli készülődésemet, smink nélkül. Egyáltalán nem örültem.” “Elhiszem, de megvan ennek is a maga oka – érvel Lévai Balázs. – Ha valaki sztárjelölt, azt szeretné mindenki, hogy ő legyen a lány a szomszédból. Ezért is akarják a műsor készítői minden pillanatát megmutatni.”
“Mi van, ha minket nem ez a része érdekel?” – tette fel valaki a hallgatóságból a naivnak ható kérdést, mintha azok képviselnék a többséget, akik így éreznek. “Nem lehet, hogy jót tenne a műsor színvonalának, ha kevesebb figyelmet kapnának a gagyi bulvárelemek, és többet a tehetség különböző megnyilvánulásai?” Ezen a felvetésen a nézettség “szent volta” miatt inkább csak mosolyog mindenki, miközben egyetértünk abban: nem biztos, hogy Tóth Verában az a legérdekesebb, hogyan mos fogat. És persze mindig lesznek olyan tehetséges énekesek, akiket hiába kapacitálnak, hogy menjenek el egy tehetségkereső műsorba, nem teszik, mert úgy érzik, nem tenne jót a karrierjüknek – de legalábbis az önállóságuknak és a magánéletüknek biztos nem. Mert nekik meg az szent.

Olvass még a Tehetség Hónapjáról!