Aktuális

Ezek a nők képviselnek minket a következő négy évben

A vasárnapi országgyűlési választások még nem végleges eredményei szerint a következő országgyűlésben arányait tekintve hasonló számú képviselőnő lesz, mint az előző ciklusban. A 2010-ben megválasztott törvényhozásban a nők aránya 9,1 százalék volt, a vasárnapi voksolás ehhez nagyon hasonló az eredményt hozott (9,5 százalék). A 199 fős parlamentben 19 képviselőnő ül majd, amivel továbbra is "tartjuk" az uniós országok közötti legrosszabb eredményünket.

A nyertes nők között többségben vannak az országosan alig ismert jelöltek, de az is elmondható, hogy ha a győztes Fidesz–KDNP asszonyai külön frakciót alapítanának, akkor megelőzhetnék a kisebb, vagy éppen szövetségbe tömörült pártok lehetséges frakciónagyságát. Arányait tekintve még mindig az LMP a “legnőiesebb”, hiszen az ötfős csapatból ketten nők. A voksolás előtt megismert mandátumbecslés is hasonló eredményre jutott, de az intézet reális optimizmusát tükrözi, hogy ők még nagyobb, húszfős eredményre számítottak. Beigazolódott, hogy az apró pártok még akkor se tudnak mandátumhoz jutni, ha országosan ismert női politikusok vezetik őket (Szili Katalin vagy Seres Mária pártformációi a fél százalékot se érték el országosan).

Ahol csak pár szavazat a különbség

Az eredmények nemcsak azért nem tekinthetők véglegesnek, mert a határon túlról leadott szavazatok feldolgozására még várnunk kell, hanem azért is, mert némely egyéni választókerületben csak pár szavazat választja el a nyertest a második helyezettől. Ezekben a kerületekben erős támogatottsággal bíró nő jelöltek reménykedhetnek titkon még a mandátumban, akár a lehetséges újraszámlálások, akár a még kibontatlan urnák/külhoni szavazatok nyomán. Ilyen reményeket kergethet ma még a baloldali ellenzék nagy reménységének tartott Kunhalmi Ágnes, aki a főváros XVIII. kerületében csak 22 szavazattal maradt le a kormánypárti Kucsák Lászlótól. Az ellenzéki szocialista Móricz Eszternek ennél több kellene a sikerhez, hiszen most úgy tűnik, hogy a XV. kerületben több mint 250 szavazattal kapott többet jobboldali riválisa, László Tamás. A győztes kormánypárti nők között is van olyan, aki még imádkozhat egy hajszál híján megszerzett egyéni mandátumért, ráadásul pont az a Rónaszékiné Keresztes Mónika, akit az NLCafé választási esélylatolgatásában “tökéletes konzervatív női ikonnak” neveztünk. A hétgyermekes anyukának 442 szavazatot kellene behoznia egy esetleges újraszámolás és a külhoni szavazatok értékelése révén az őt jelenleg megelőző Oláh Lajoson.

Meglepetésfaktor

A választások éjszakájának egyik legizgalmasabb epizódja volt, hogy az utolsó pillanatban bejutott a törvényhozásba az LMP. A nemi kvótát alkalmazó zöldek – bár a legkisebb frakciót alapíthatják –, 40 százalékos nőarányt produkálnak Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet személyében.

Megnézem
Összes kép (1)

A Kormányváltó szövetség soraiban induló “zöld nők” egyik titkos favoritja, a PM-es Szabó Rebeka saját pártszövetségének országos támogatottságához képest nem szerepelt rosszul Pest megyei körzetében. Bár igazán nem tudta megfogni fideszes ellenfelét, második befutóként a szavazatok közel 30 százalékát megszerezte.

Győztes jobboldali nők

Megnézem
Összes kép (1)

Meglepetésszerű vereséget szenvedett a főváros III. kerületében induló fideszes Menczer Erzsébet, akit a kampányban DK-sok vádoltak meg azzal, hogy megütötte az egyik Gyurcsány-párti aktivistát, mert az megvádolta azzal, hogy rokonának utaltatott ki szociális lakást.  A Menczert lehagyó, lényegében ismeretlen fiatal szocialista Kiss László három százalékkal előzte meg a kormánypárti jelöltet, aki listán se jutott mandátumhoz.

A “kormányváltók” bejutói és vesztesei

A még talán billegő körzetben esetleg egyéni mandátumot szerző Kunhalmi Ágnest leszámítva a Kormányváltók egyik általuk megnyert tíz egyéni körzetben sem indítottak nő képviselőjelöltet. A baloldal számára egyértelmű vereséggel felérő eredmény csak listás mandátumokat hozhatott a nőknek. Így került be a parlamentbe a sorban a legelőkelőbb helyen szereplő Szabó Tímea.

Megnézem
Összes kép (1)

A korábbi esélylatolgatásunkkor elhanyagolt favoritként emlegetett Szelényi Zsuzsanna közel húszezer szavazattal a 4. legjobb budapesti eredményt érte el a Kormányváltók között, de ez nem volt elegendő a mandátumszerzéshez.

Erősödő radikálisok

Hiába ért el jobb eredményt a Jobbik a négy évvel korábbinál, úgy tűnik, nem lesz sok képviselőnője a radikálisoknak ebben a ciklusban.

Megnézem
Összes kép (1)

A Pest megye egyik körzetében induló Bertha Szilvia a Jobbik országos teljesítményéhez hasonló, közel 20 százalékos eredménye csak a harmadik helyre volt elegendő. Mivel a párt csak 23 képviselői helyet szerzett, így az ő listás 25. helyezése nem ér mandátumot az új választási szabályok szerint. Érdemes még kiemelni, hogy a Kelet-Magyarországon korábban erősebb radikálisok titkos favoritja lehetett a Hajdú-Bihar megye 4. választókörzetében induló Ulics Erika, azonban a kiemelkedő, közel harmincszázalékos támogatottságával se tudott mandátumot szerezni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top