Aktuális

Szépségszalonban kényeztették a csanádpalotai lányt

Újabb élménynapon vagyunk túl: egy csanádpalotai lakásotthonban élő lányt láttunk vendégül a nevelőjével. Nézzétek meg, mi mindennel szereztünk örömet nekik!

“Boda Beatrixnek hívnak, tizennyolc éves leszek márciusban. Több mint egy éve a csanádpalotai lakásotthonban élek nehéz családi körülmények miatt. Nagy álmom, hogy eljuthassak egyszer egy szépségszalonba. Nagyon szeretném, ha megtanítanák nekem a kozmetikai fortélyokat, mert mindig is érdekelt ez a szakma, de sajnos az anyagi körülményeim nem tették ezt lehetővé. Az otthonban megismerkedtem egy lánnyal, és nagyon jó barátnők lettünk. Azóta neki el kellett mennie, mert nagykorú lett. Hamarosan szülinapja lesz, és azzal szeretném meglepni, hogy eljöhessen velem erre a csodálatos élményre.”

Így írt nekünk Bea, amikor újra meghirdettük 33 kívánság jótékonysági akciónkat. Ennek során egyrészt gyerekeket, tinédzsereket kerestünk, olyanokat, akik nagyon vágynak valamire, de önerőből nem érhetik el. Másrészt jószívű olvasókat, akik vállalnák, hogy teljesítenek egy-egy kívánságot.
Nagyon tetszett nekünk, hogy Bea nemcsak magát ajándékozná meg, de valaki másnak is örömet szerezne, így beválogattuk a “csapatba”.

Beát érdekli a szépségápolás, erősen festi az arcát, azt mondja, smink nélkül nem szereti magát. “Pedig azt mondják, szép vagyok anélkül is” – teszi hozzá. Ha viszont arra próbálják rávenni, hogy tegyen kevesebb festéket, csak annyit mond: “Így szoktam meg.”

A lánynak több tetoválása is van: “Ha rájuk nézek, tudom, hogy melyik mihez kötődik az életemben. Ez a hét csillag a családot jelképezi és a szerencsét, ez itt pedig a barátokat” – mutogatja. Ő maga kérte, hogy vegyék fel a gyermekotthonba. “Nem jártam rendesen iskolába, pedig jó tanuló vagyok. Rájöttem, hogy így nem lesz belőlem semmi…”

Bea levelére Pataky Tímea, olvasónk válaszolt: “Immáron öt éve vezetek egy szuper és különleges szalont. A kérés nagyon meghatott, és szívesen segítenénk abban, hogy egy szép napjuk legyen, és teljesüljön a lányzó álma. Látássérült és világtalan masszőrökkel masszírozunk, ők tényleg a kezükkel látnak, és büszkén mondhatom, hogy itthon szakmájuk legjobbjai. Sokan, akik gátlásosak is, hamarabb megnyílnak, és itt ki tudnak kapcsolni. Kozmetikai részlegünknél holisztikus szemléletmóddal egészítjük ki a hagyományos kezeléseket, hiszen a belső is épp ugyanolyan fontos, mint a szép külső. A legújabb manikűr-pedikűr trendekről is kiokosítanánk a lányokat, versenyeket nyert sminkesünk is szuper fortélyokra tanítaná meg őket.”

Sajnos végül Bea barátnője nem tudott eljönni a programra, mert otthon kellett maradnia a babájával, de Bea nevelőnője szívesen “beugrott” helyette. Nézzétek meg, hogyan telt a napjuk Pesten, olvasónk és a Nők Lapja Café meghívása nyomán!

gallery item
Megnézem
Összes kép (25)
gallery item

33 kívánság - Szépségszalon

33 kívánság - Szépségszalon

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Nézzétek meg, hogyan teljesült a többi kívánság!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése