Hogyan lettél kamionos?
1973. június 24-e óta vagyok hivatásos sofőr. Taxisofőr voltam Budapesten, évek óta éltem egyedül, amikor az interneten megismerkedtem a párommal, Istvánnal, aki kamionos. 2011 nyarán kaptam tőle egy meghívást, hogy ha van kedvem, kísérjem el őt utasként egy kéthetes, európai kamionos körútra. Ekkor találkoztunk személyesen először. Az út alatt, Svédországban ültem először ilyen autó volánjához, egy kikötőben, ahol szerintem a sirályok azóta is nevetnek rajtam…
Azóta együtt vezettek?
Igen, és István tünemény, mindenkinek ilyen párt kívánok. Felváltva vezetünk, egy-egy út több hónapig tart. Úgy kezdődött, hogy azt mondta, nem állapot, hogy ő hetekig nincs itthon, én meg a pesti éjszakában taxizom. Így merült fel, hogy szerezzem meg a jogosítványt. Nekem nagyon tetszett az ötlet, és belevágtam. Pont a hatvanadik születésnapomat töltöttem be, amikor a kezembe kaptam a jogosítványt. A vizsgabiztos külön meg is dicsért, hogy nő létemre, ebben a korban hiba nélkül vizsgáztam. Elég érdekes bók, gondolhatod…
Találkoztál előítéletekkel?
Kicsit tartottam tőle, de egyáltalán nem volt ilyen élményem. A kamionos fiúk eszméletlenül tisztelik a kamionos lányokat, mert tudják, hogy milyen kemény ez a munka. Persze van, amikor én is elbénázok dolgokat, de nincsenek megjegyzések, mutogatások, nincsen olyasmi, mint a hétköznapi forgalomban. Itt egy nőre úgy vigyáz a többi kolléga, hogy az megdöbbentő.
A család mit szólt hozzá, hogy belevágtál?
A fiaim először rettentően kiakadtak, azóta viszont nagyon büszkék rám. A nagyobbik fiammal már hozzászoktunk a különéléshez, mert már nem laktunk együtt, amikor az első munkát kaptam. A kisebbik akkor még huszonkét éves volt, és addig soha nem voltunk távol egymástól. Egyik pillanatról a másikra maradt magára a fiatalember… Két hétig bírta hideg kaján, aztán felhívott, én pedig az autópályán, telefonon magyaráztam el neki, hogyan kell pörköltet főzni. Százhúsz kilométer alatt megfőtt, és még nokedli is készült hozzá.
Mi a legnehezebb ebben a szakmában?
Fizikailag, idegileg, mentálisan is nagyon megterhelő. Óriási a felelősség. Százharminc-száznegyvenezer eurós tételeket szállítunk egy negyventonnás autón, közben pedig figyelni kell körülöttünk a többiekre is az utakon. A legelső kemény élményem kezdőként az volt, hogy elindult velem lejtőn lefelé az autó, húsz tonna áruval. A párom megbízott bennem, tudta, hogy baj esetén nem pánikolok be, így ő a mögöttem lévő ágyon aludt éppen. Nagy tempóban gurultunk lefelé, aztán valamilyen csodálatos módon megoldottam a helyzetet, majd ráripakodtam Istvánra, hogy hogyan hagyhat kezdő vezetőként magamra egy ilyen veszélyes lejtőnél. Kiderült, hogy végig ébren volt, de várta, hogy magamtól jöjjek rá a megoldásra. És persze felugrott volna, ha baj van…
Hónapokon át egy autóban, összezárva laktok a pároddal…
Az élettapasztalat sokat számít. Abban a korban vagyunk, amikor tudjuk azt, hogy mindkettőnk életében ez egy fontos esély. Meg kell becsülnünk, hogy szeretjük egymást, minden nap ajándék. Nincs is túl sok konfliktus köztünk. Öt négyzetméteren élünk együtt, de mégis megtartjuk a saját kis szféránkat és tiszteletben tartjuk a másikét. Megjelent egy könyvem, Pilla jelenti a kamionból a címe. Amikor írtam, néha két-három órán keresztül csak nyomkodtam a billentyűket. És István hagyott, nem zavart közben. Ahogy én is tudom, hogy amikor a videofilmjeit csinálja, vagy éppen az útvonaltervet készíti, akkor csöndre van szüksége.
Mi a helyzet a kényelemmel?
Mindig attól függ, hogy kinek mennyire fontos az, hogy mit csinál. Én vállaltam az idézőjeles kényelmetlenséget, mert rettenetesen szeretem ezt a munkát. Két év alatt annyit láttam a világból, amennyit más soha egész életében, a kölni dóm harangjától kezdve a Mont Blanc sziklaodújáig. Végigjártam egész Európát, Portugália kivételével. Ennek az az ára, hogy nincs wellness és forró fürdő. Egy két méter hosszú, hetven centi széles emeletes ágyon alszunk, teljesen jól megvagyunk, van hűtő, a boltokban lehet élelmiszert kapni, gázpalackon tudunk főzni. Fürdőszoba híján sajnos minden áldott nap nem tudsz fürdeni, de amikor megérkezel egy le- vagy felrakóhelyre, a fuvaroztatókhoz, akkor ott van zuhanyozóhelyiség.
Van számodra álomhelyszín vagy álommunka?
A korom szabályozza a dolgokat. Imádok rakodni, fel-le mászni az autóról, aktívan balettoztam, így nálam a fizikai megterhelés egyelőre nem probléma. De tisztában vagyok a korommal. Ezért az lenne a kívánságom, hogy még négy-öt évig ugyanilyen fizikai állapotban ugyanilyen munkát tudjak végezni. A többi nem számít. És persze szeretném megérni, hogy a kisfiamnak szülessen egy babája. A koromra visszatérve pedig állítólag én vagyok Európa legidősebb, még aktívan dolgozó kamionosnője, és az a kamionsofőr is, aki legidősebbként szerezte meg a jogosítványt. Ennek azért szívesen utánajárnék, hogy tényleg így van-e…
“A legtöbben büszkék rám, míg mások elszörnyednek” – Greksa Viktória boncmester
