Aktuális

A kőbányai példa megoldhatja a hajléktalanproblémát

Nemcsak lakhatást kapnának a hajléktalanok, hanem annak megtartásában is segítenék őket. A program hosszú távon a fedél nélküliek társadalmi visszailleszkedését tűzte ki célul.

Tartós megoldást ígér a hajléktalanok helyzetére az önálló lakást biztosító, az USA-ban a ’90-es években már kipróbált “Elsőként lakhatást” program, amely március végén Kőbányán már négy, addig kunyhóban élő embernek adott otthont, azóta több szociális bérlakást is elkezdtek felújítani erre a célra. Mindez nem állami, hanem önkéntes civilek kezdeményezésre történik – írja a Népszava.

A Város Mindenkié Csoport (AVM) kezdeményezésére indult program lényege: a teljes rehabilitáció, amit csak egy élhető lakhellyel lehet elindítani; az önálló lakás biztosítása mellett a szociális munkások annak megtartásában is segítik az érintetteket, sőt szociális és egészségi problémáik megoldásában és az álláskeresésben is.

Az AVM kezdeményezésére Kőbányán szociális bérlakásokat kezdtek felújítani önkéntesek a Szociális Építőtábor Egyesület segítségével. Március vége óta négy hajléktalan ember már ilyen lakásokban él a kerületben. A lakások eddig üresen álltak, akik pedig odaköltözhettek, azok korábban a Terebesi erődben, saját építésű kunyhókban éltek. Bár a bódékat 2012 nyarán még ledózerolta volna az önkormányzat, az AVM azt is elérte, hogy a kerület addig ne bontsa el az otthonokat, amíg nem kap megfelelő elhelyezést minden ott élő.

A héten Kőbányán újabb két bérlakás felújítását kezdték meg, a tervek szerint a hónap végére két hajléktalan pár költözhet majd ide, a helyreállításban ők maguk is részt vesznek. Az utóbbi időben egyébként a fővárosban, Újpesten és Budafok-Tétényben is önkormányzati bérlakásokba költözhettek fedél nélküliek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése