Aktuális

Beszántja a hulladéktörvény az iskolai papírgyűjtést

Ellehetetleníti a sok évtizedes hagyományokkal rendelkező papírgyűjtést a hulladéktörvény. Ezzel rosszul járnak az iskolák, mert az ebből származó bevétel sok helyen fontos kiegészítő tétel volt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint az új szabályok – amelyek szerint háztartási hulladékot csak a helyi közszolgáltató gyűjtheti, illetve az ő kötelessége a szelektíven gyűjtött hulladék ingyenes elszállítása – részben az uniós irányelvhez való alkalmazkodás következményei, részben azért voltak szükségesek, mert a korábbi gyakorlat szerint az iskolai papírgyűjtés eredményeként magánvállalkozók realizálták a közszolgáltatókat megillető profitot – írja a Népszabadság.

A tárca szerint egyértelmű, hogy az iskolában keletkezett vagy összegyűjtött papírt vagy más, szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az iskola csak a közszolgáltatónak vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015. január 1-jétől. Álláspontjuk az, hogy az új rendszer összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top