Aktuális

Nem hajlandó beszélni a magyarbánhegyesi gyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken azt a férfit, akit a Magyarbánhegyesen történt kettős gyilkossággal gyanúsítanak.

A Békés Megyei Főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kezdeményezte annak a 47 éves vésztői férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint négy embert lőtt meg csütörtök délután Magyarbánhegyesen állítólag azért, mert volt élettársa külföldre szerette volna vinni közös gyermeküket.
Az ügyészségi közlemény szerint a kényszerintézkedést egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel rendelték el. Másrészt azért, mert feltételezhető volt, hogy a gyanúsított – aki eddig nem működött együtt a hatósággal – kiemelt jelentőségű tárgyi bizonyíték, a lőfegyver elrejtésével vagy megsemmisítésével veszélyeztetné vagy meghiúsítaná a bizonyítás eredményességét, harmadrészt a bűnismétlés veszélye is fennáll – fejtették ki.

A lövöldözésben a 47 éves vésztői férfi volt élettársának édesanyját és új párját sebesítette meg halálosan. A két sérült péntek délelőtt is életveszélyes állapotban volt.
Az ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top