Fizessem a gyerekem egyetemi tanulmányait, vagy ne?

Míg a frissen érettségizettek izgatottan várják az eredményt, és bíznak benne, hogy bekerülnek a kívánt szakra, addig nagy valószínűséggel a szüleik fejében ott motoszkál a gondolat: “vajon hogyan fogom támogatni a gyermekemet a továbbiakban?” Erre a kérdésre sokféle válasz születhet, hiszen minden család különböző elvekre alapoz, de sokak számára sajnos nem csak ezen áll vagy bukik a dolog.

Az oktatási reformok hatására a “slágerszakokon” (ahova a legtöbb gimnazista adja le a jelentkezését) az egekbe szöktek a ponthatárok, és csak a legkiválóbbaknak van esélyük bejutni az államilag támogatott képzésekre. Ennek ellenére a diákok nem indulnak el más irányba, hiszen aki például újságírói karriert tervez, nem szeretne majd villamosmérnökire jelentkezni a média és kommunikáció szakirány helyett. Ha valóban olyan tanulmányokat szeretnének folytatni, amely hozzásegíti őket az álmaik eléréséhez, nincs más választásuk: fizetniük kell. Ám az önköltséges képzés nem két forint, ellenben természetesen jóval könnyebb bekerülni, mint az államilag támogatott képzésre.

Strausz Teri

Egy átlagos egyetem, főiskola félévenkénti költsége 200 ezer forint körül mozog, ami havonta körülbelül 33 ezer forint pluszkiadást jelent a családok számára – ezt sokan nehezen, vagy pedig egyáltalán nem tudják megengedni maguknak. De mit tehet a szülő, ha nem szeretne rossz (vagy a jelenleginél is rosszabb) anyagi körülmények között élni, a gyermekét viszont szeretné hozzásegíteni az álmai eléréséhez? Megkérdezetteink gyermekei önköltséges képzésen vesznek részt a fővárosban.

Strausz Teri három gyermek édesanyja, most legkisebb lányának drukkol.

“Franciska erős gimnáziumba járt, és kifejezetten jó eredménnyel végzett, azonban a Budapesti Corvinus Egyetemre való bejutáshoz sajnos ez sem volt elég. A férjemmel együtt tisztában vagyunk vele, hogy lányunk a kommunikáció és médiatudomány területén képzeli el a jövőjét, és ha végre megtalálja a helyét a világban, nem szeretnénk, hogy az anyagiak miatt kelljen letérnie erről az útról – éppen ezért úgy döntöttünk, hogy támogatni fogjuk. Ugyan kicsit jobban oda kell figyelnünk, hogy mire költünk, de megéri, hiszen ezzel biztosítjuk a jövőjét.”

Katona Lászlóné fia tavaly kezdett a Károli Gáspár Református Egyetemen, az irreálisan magas ponthatárok miatt ő is önköltséges képzésre kényszerült. Franciskával ellentétben neki egyedül kell megbirkóznia a helyzettel:

“Nagyon jó dolognak tartom, hogy a gyerekem egyetemre jár, fontos, hogy képezze, fejlessze magát, azonban sajnos nem tudom finanszírozni a tanulmányait. Gyógyszertári asszisztensként a keresetem épphogy a megélhetésre elég, és a képzésért nagyon magas összeget várnak el. A fiam éppen ezért a diákhitel mellett döntött: az államtól kap egy bizonyos összeget, ami fedezi az egyetemi oktatás költségeit, és ezt majd csak a diploma után kell visszatérítenie. Sajnos a rászorulók sem kapnak semmiféle támogatást, így keményen meg kell küzdenie érte, hogy dolgozó felnőttként majd törleszteni tudjon, de a végén egyetemi végzettséggel rendelkező férfi lesz, ami a mai világban igen sokat jelent” – mondja az édesanya.

Meister Tamás

Meister Tamásnak sincs egyszerű helyzete, hisz lányai között csupán egy év van, így rövid időn belül két fiatal oktatásáról is gondoskodnia kell. Náluk az “apahitel” a megoldás:

“Igazi lányos apukaként bármit megtennék a csajokért, de elsősorban azt szeretném velük megértetni, hogy az életben semmi nem hullik az ölükbe, meg kell küzdeniük a saját boldogságukért. Éppen ezért mindig is arra biztattam őket, hogy készüljenek keményen a megmérettetésekre. Úgy tűnik, hallgattak rám, hiszen mindketten kiváló teljesítménnyel zárták a gimnáziumot. A kisebbik még keresi a helyét, a nagyobbik lányom a jogra járt, de úgy döntött, váltani akar. Mivel már csak a pótfelvételi eljárásra volt lehetőség, önköltséges képzésre jelentkezett. Mindenképpen segíteni szerettem volna neki, de közben az elveimet sem szívesen adtam volna fel. Ezért úgy döntöttem, hogy kifizetem a képzését, de amint rendes állása lesz, kis részletekben visszatörleszti majd nekem. Így megmentem a diákhiteltől, az álmait sem kell feladnia, de mégis megtanulja értékelni a helyzetét.”

Három különböző vélemény, egy dolog azonban bizonyos: manapság diploma nélkül (sokszor még azzal is) rendkívül nehéz, a leszakadó térségekben pedig egyenesen lehetetlen boldogulni. A felsőfokú iskola – ha úgy tetszik – egyfajta befektetés a jövőbe: akik szüleik támogatását élvezik, szerencsésnek mondhatják magukat, akik pedig maguk gondoskodnak a finanszírozásról, büszkén viselhetik az ezzel járó terheket. Csak bírják együtt a kettőt!