Az ország, ahol dicsőség szeretőt tartani

Mei a húszas évek elején jár. Egyedül él egy előkelő két hálószobás apartmanban, messze a családjától. A méregdrága dizájnertáska és a legújabb okostelefon számára alapfelszerelés. Elvégezte ugyan a középiskolát, de nem járt egyetemre. Tizennyolc évesen kezdett dolgozni a nagyvárosban, ám az irodai munka ritmusa nem tetszett neki, így egy karaokebárban vállalt inkább munkát. Ott találkozott egy nálánál több mint húsz évvel idősebb férfival, akinek végül a szeretője lett. Főállásban.

A férfi vásárolta neki a lakást, és havi juttatást küld a számlájára. Az lakóparkban, ahol Mei él, több hozzá hasonló nőt is találni. Az ingatlan önmagában is jó befektetés, hát még ha fiatal, magas presztízsértékű nővel van “berendezve”.

A nagyobb kínai városokban egész városrészek vannak, ahol főként kitartott fiatal nők élnek, és a luxusipar nemcsak a feleségek, de az ő igényeiket is kiszolgálva virágzik az egyébként hivatalosan még kommunista országban. A “szeretőfalvaknak” is nevezett elegáns negyedekben élő nőknek más dolguk nincsen, mint hogy gazdag “pártfogóik” rendelkezésére álljanak a nap minden órájában. Még hierarchia is van közöttük annak alapján, hogy “jótevőik” milyen státuszúak. A legnagyobb presztízsű férfiak szeretői a méhkirálynők az ágyasok klubjában, ahol a mindennapok (akárcsak több ezer éven át a hagyományos kínai kultúrában) a szépítkezésről és a várakozásról szólnak.
 
Szeretőt tartani persze a világon sehol nem különlegesség. Ami Mei és társai esetét érdekessé teszi, az az, hogy a kommunista Kínában ezek a kapcsolatok bár sokak számára tiltottak, nem titkos románcok, hanem sokkal inkább státusszimbólumok. Sok férfi nyíltan kérkedik kitartottjaival, az igazán nagy hatalmúak a hivatalos feleségük mellett további két-három nőt is eltartanak. Az országban újra a jólét és a társadalmi státusz fokmérője lett a szeretőtartás.

A feleségek ennek megfelelően rendszerint szemet hunynak a dolog felett, ha a házasságukat nem érzik veszélyben. A szex amúgy sem fontos eleme a házasságoknak, amelyek elsősorban nem a felek szerelmi kapcsolatának beteljesítését, hanem a két család, két klán kapcsolatának szorosabbra fűzését szolgálják. A távol-keleti országokban ezért máig élő szokás az ágyasfeleségek tartása, és ezért is van olyan nagy múltra visszatekintő és virágzó szexipar a régió országaiban.

Üzletemberek, tisztviselők vagyontárgyaivá váló nők útja gyakran indul Meihez hasonlóan karaokebárokból vagy hoszteszmunkát kínáló állásokból, esetleg masszázsszalonokból. Mások egyetemi hallgatók voltak, megint mások online ismerkedtek meg, de többnyire közös volt bennük, hogy alkalmazotti fizetésüknél több pénzre, csillogóbb életre vágytak. Az ok pedig prózai. Egy olyan országban, ahol száz fiúra csak nyolcvan lány újszülött jut, a csinos fiatal nőket ritka árucikknek tartják, és úgy is kezelik.
 
Így lesznek egyszerre trófeák, férfiego-erősítők és prostituáltak.
 
A kapcsolatok lényege nyilvánvalóan a szex, de az anyagi mellett vannak érzelmi vonatkozásai is. Mei és társai napi szinten tartják a kapcsolatot kitartóikkal, és sokan úgy gondolják, szeretőjük valóban törődik velük. “Szép éttermekbe járunk, nyugodt estéket töltünk együtt és megosztják velünk, mi jár a fejükben. Azt az intimitást keresik nálunk, amit máshol nem kapnak meg” – mondja egyikük.
 
A nők a rövid távú jólétért szépek, engedelmesek, szalonképesek. Fiatalok, de nem naivak, a férfivágyak beteljesítői és elérhetetlen tünemények egyszerre. És sosem féltékenyek más nőkre.

Mei tudja, hogy a helyzete  csak időleges, és megérti, hogy nem vágyhat jelenleg többre, minthogy státusszimbólum legyen. Nem talál kivetnivalót az életmódjában, hiszen a nős férfit nem szakítja el a családjától, és saját céljai is vannak. Mei azt mondja, “Ez egy jó módja annak, hogy pénzt takarítsak meg, és amikor végre haza tudok menni, férjhez mehessek, és saját vállalkozásba kezdjek.”

Hogy sikerül-e neki vagy a hozzá hasonló lányok ezreinek megvalósítani a saját álmaikat, hogy lehet-e belőlük ezután az élet után keményen dolgozó, kiegyensúlyozott kapcsolatban élő átlagnő, az igencsak kérdéses. Sokan benne ragadnak ebben a félvilági létben, és egymás után váltogatják a kitartóikat, hiszen ezekben a kapcsolatokban minden időleges, és amilyen gyorsan belecsöppentek, olyan gyorsan el is veszíthetik ezt a könnyűnek tűnő, aranykalickába zárt életet.

Annyi bizonyos, hogy bár a kormányzati tisztviselők számára tiltott dolog “második feleséget” tartani, úgy tűnik, hogy a lebukott korrupt tisztviselők 95-100 százalékának volt “hivatásos szeretője”. A hatóságok szerint maguk a nők állnak így bosszút a szeretőiken. Van, aki lelkiismereti okokból jelenti fel korrupt kitartóját, van, akit a saját megalázott helyzete, vagy zátonyra futott kapcsolat miatti bosszú vezérel.