Ugron Zsolna: Utálok fázni!

1. Melyik a kedvenc könyve?
A végletekig mindenevő vagyok, kortárs, klasszikus, jó ponyva, sci-fi, történelmi regény, bármi jöhet. Az öncélú, önmagukból kiinduló és visszaforduló fejtegetéseket, a pontatlan, szegényes szókincsű szövegeket nehezen viselem. Gyerekkönyvekből is kipenderítem a könyvespolcról a buta, rosszul megírt történeteket. Elég gyorsan eldöntöm egy könyvről, hogy szeretem-e, vagy sem. Nem szoktam kínozni magam. Ha valami nem tetszik, leteszem. Időm kevés van, könyv sok.

2. Mi a legértékesebb tulajdona?
Furcsa viszonyom van a tárgyakkal. Valószínűleg azért, mert édesapám családja egyik pillanatról a másikra minden birtokát elveszítette 1947-ben. A kontraszt a kevés tárgyi emlék idézte világ és Ceauşescu kommunizmusának valósága között, azt hiszem, korán immunissá tett. Később úgy alakult, hogy szinte értelmezhetetlenül gazdag embereket, életeket sodort elém az élet. Régi családi vagyonok, egy generáció alatt szerzett nagy pénzek, sok mindent láttam. Nem hoz már egyik sem zavarba. Nem érdekel, milyen táska lóg az oldalamon, milyen autót vezetek. A tárgyi világot díszletnek tartom.

3. Mi az az emberi hiba, amit legkönnyebben tolerál?
Azoknak az embereknek, akik közel állnak hozzám, sok mindent megbocsátok. Magam is sokszor vagyok nehezen elviselhető. Persze van, amikor betelik a pohár. Azt hiszem, emberi tulajdonságokat könnyebben tolerálok: ha például valaki lusta vagy akaratos. Az előítéletekkel, az erőszakos viselkedéssel, a szűklátókörűséggel nem jó együtt élni.

4. Mi az a téma, ami idegesíti, amiről nem szeret beszélni?
Mindenről lehet és kell is beszélni, ha ebben valakire igény van. A hogyanokon lehet vitatkozni, de az elhallgatás sehova nem vezet, ez az én tapasztalatom. Ahogy az is, hogy túlbeszélni sem szerencsés bizonyos dolgokat. Az arányokon múlik. Az én életemben például az vált unalmassá, hogy amióta megjelent az első regényem, folyamatosan arról faggatnak az újságírók, miként élnek ma az arisztokraták.

5. Hová költözne el szívesen?
Oda, ahol meleg van, és lehetőleg egy régi kultúra nyomai. Utálok fázni. De csak pár hónapra. Amikor négy hónapig Hongkongban éltem, egészen egyértelművé vált, hogy visszavonhatatlanul közép-kelet-európai vagyok, ez az én komfortzónám.

6. Mi a kedvenc idézete?
A jogi egyetemen latint is tanultunk, és nyilván rengeteg idézetet is bemagoltunk, hiszen egy halott nyelvből mit tanulhat az ember… A kedvencek kiválasztásával mindig az a bajom, hogy a végtelen számú lehetségesből egyet ki kell emelni és a többi fölé helyezni. Na, ez nekem nem megy.

7. Ha más hivatást választana, mi lenne az?
Lassan úgy érzem, hogy a “minden volt már, csak akasztott ember nem” skatulyában fogok kikötni. Ha megint tizenhat éves lennék, elgondolkoznék azon, hogy színésznő, táncos, festőművész és régész vagy író legyek-e.

8. Hisz a halál utáni életben?
Igen. Református templomban kereszteltek, evangélikusoknál konfirmáltam, gyerekként ministráltam katolikusoknál. Indiai mitológiát is olvasok a lányaimmal, mert nekik az is örökségük.

9. Ki volt az, aki a legjobban elkapta az ön lényegét, és mit mondott?
Az egyetemen a kriminológiaszemináriumot vezető tanárnőm mondta egyszer: “Ne játszd mindig a naivát! Értem én, hogy neked ez a túlélési és érdekérvényesítési módszered, de te nem vagy az.”

10. Mit csinál olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?
Próbálom megélni a pillanatot akkor is, ha főzök, ha olvasok, ha legózom a gyerekekkel. A hétköznapi abszurd helyzetekért odavagyok, ha gyűjtök valamit, hát ezeket. Legutóbb Belgrádban egy olyan étteremben vacsoráztunk, ahová a szomszédos Operából a szólisták átjönnek áriázni szombatonként. Egyszer csak a mellettünk lévő asztalnál az egyik vendég bekapcsolódott az éneklésbe, aztán még egy és még egy. Fél óra múlva az egész étterem zengett. Gyönyörű volt.

+1 Mi az, amit leginkább kedvel a másik nemben?
A nagyvonalúságot, ha nem ítélkezik, az okosságot, az őszinteséget (önmagához is!), a tisztességet, az érzékenységet, a kíváncsiságot, a nyitottságot, a harmóniát, az önbizalmat és még sorolhatnám – és ez nem sorrend!

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Eszményi Viktória és Heilig Gábor: “Tűz és víz vagyunk” Nekem ki az anyukám? Amelia Earhart, az első nő, aki átrepülte az óceánt Ugron Zsolna-interjú Mindennapi betevőnk: a streetfood Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!