Aktuális

Utánajártunk – Távmunka: átverés, vagy lehetőség?

A távmunka maga a szabadság. Az ember egyedül osztja be az idejét, nem kell naponta kétszer átzötykölődnie a városon, és akkor sincs gond, ha be kell engednie a kéményseprőt. Ám nem mindegy, ezt a szabadságot hol keresi. Mert a home office lényege az lenne, hogy az alkalmazott időnként nem megy be az irodába, hanem a főnök engedélyével máshonnan dolgozik. Az interneten olvasható, távmunkának álcázott becsapós hirdetés azonban mást kínál.

Távmunka. 1187 találat az egyik álláskereső portálon. Az első feladó örök gazdagsággal kecsegtet. Írok neki, jönnek a levelek, hanganyagok. Párat végighallgatok, de sok a körítés, negyedórán át magyarázza, hogyan kell megnézni a spamet. Hálózatépítés. Egy tag arról mesél, hogy nyomorban élt, de legutóbb harmincezer forintot keresett. Ez közel annyi, amennyiért meg kell vásárolnom a “munkaeszközöket”, hogy beszállhassak az üzletbe… Jön a következő. Egy férfi kifigyelte, hogy az amerikai webáruházak ugyanazt a terméket különböző áron kínálják. Hirdessek meg mindent a drágább helyen, ha rendelnek tőlem valamit, az olcsóbb bolttal kiküldetem majd a vevő címére. Az árak között egy szoftver segít eligazodni. Húsz dollárért megvehetem. Más azt ígéri, hogy ha befizetek kétszázötven eurót, és szerzek két kollégát, a cég ad ezer eurót, amelyből kétszázat kézhez is kapok. Két körrel később választhatok majd, hogy egy új autót kérek, vagy inkább felvenném a huszonegyezer eurómat.

Az angolnyelv-tudás előny

Csak levelezünk, Online Távmunkásnak hívja magát, a témáról három éve vezet blogot. Neki sikerült: kitapasztalta már, melyek azok a munkák, amelyekkel tényleg lehet pénzt keresni. Többsége webfejlesztés, angol nyelvű cikkírás, sokszor a cikkek melletti reklámbevételből kap jutalékot, ám a legjobban egy magyar kuponos cég fizetett neki. Meghirdette az ajánlatokat, és a vásárlásokból neki is csurrant.
– Az elején kevés a munka, kevés a pénz, érdemes több irányba elindulni – írja. Szerinte heti harmincórás munkával az első hónap végére bruttó negyven-ötvenezer forint a reális cél, két-három hónap után lehet átlépni a havi százezres határt. Felsorakoztatja a távmunka melletti érveket: a munkaidő rugalmas, nincs utazás, az egész világ állásajánlataiból válogathatunk, a bevétel sokszor devizában érkezik. Hátránynak tartja viszont a bizonytalanságot, illetve, hogy összemosódik a munka és a magánélet. A külföldi honoráriumok adózása nem mindig egyszerű, és egyeseket frusztrálhat a munkatársak hiánya. Olvasói sikertörténeteit is bemutatja. Egy informatikus havonta több megbízást nyer el, százezres nagyságrendű feladatokon dolgozik. Egy gyesen lévő anyuka tud angolul, cikkírással eddig néhány tízezer forinttal egészítette ki a jövedelmét. Egy fiatal egyetemista angol nyelvű blogot vezet, a hirdetésekből kicsivel több folyik be, mintha diákmunkásként szórólapozna.

A suszter maradjon a kaptafánál!

– A leggyakoribb félreértés, hogy azt hiszik, a távmunka munkakör, pedig valójában munkaszervezés-forma – mondja Tóth Adrienn, a Magyar Távmunka Szövetség elnökségi tagja. – Ne a hirdetés címében keressük! Például, ha egy számítástechnikai vállalat programozót keres, akkor felsorolja a feladatokat meg az elvárásokat, és utána tér ki a munkavégzés körülményeire, ott tüntetik fel, hogy “a munkavégzés helye rugalmas”, esetleg “home office-lehetőség”. A végzettségünk, szakmai tudásunk szerint keressünk állást! A home office lényege, hogy az alkalmazott időnként nem megy be az irodába, hanem a főnök engedélyével máshonnan dolgozik. Ez nyilván a szellemi munkáknál működik, az IT- és telekommunikáció-szektorban már bevált, de például a könyvelés vagy az adminisztráció is megszervezhető az irodán kívül. Ilyenkor a túlórát nem lehet elszámolni. A távmunka bizalmi kérdés, feltételezi, hogy az alkalmazott képes önállóan beosztani az idejét. A távmunkához szükséges eszközök – laptop, internet, telefon – ma már bármelyik vállalat számára elérhetők, és egyre több cég jutalmazza megbízható kollégáit rugalmas munkakörülményekkel. Ahol engedik a távmunkát, csökkent a betegség miatt kivett szabadnapok száma. Hiszen fekvőgipsszel simán lehet otthon számítógépezni, de a kevesebb hiányzás annak is köszönhető, hogy a távollévők nem fertőzik meg egymást. A home office olyankor is tökéletes megoldás, ha árvíz van, vagy ha jön a kéményseprő.

Utánajártunk – Távmunka: átverés, vagy lehetőség?
Honnan ismerjük fel a csalókat?
• Pénzt kérnek az állásajánlat megismeréséért. (Magyarországon a munkaerő-közvetítés a munkavállalók számára ingyenes, díjmentes!)
• Semelyik nemzetközi cég nem ad fel álláshirdetést freemail.hu vagy gmail.com e-mail címről. Az sem komoly vállalat, amelyiknek csak Facebook-profilja van.
• Ha a munka hirdetések feladásából, másolásából áll, akkor szinte biztos, hogy még több balekot kell toborozni.
• A hirdető tudja a titkot, hogyan lehet gyorsan meggazdagodni.
• A hirdetésben nincs semmi konkrétum a munkáról, csak az, hogy bárki elvégezheti otthonról.

onlinetavmunka.blog.hu

Mindenütt jó

A szülés időszakában áldás lehet a távmunka.
– Ha egy nő várandós, a munkáltatóval megbeszélhetik, hogy a vizsgálat napján otthonról intézi a feladatait, és ha közeledik a szülés, akkor már heti három napot tölt távol, a végén pedig csak távmunkában dolgozik – mondja Tóth Adrienn. Olyan anyukákról is tud, akik féléves baba mellett dolgoztak, de azért elismeri, hogy ilyenkor töredezettebb a munka, viszont a rugalmas időbeosztásnak köszönhetően a gyerek ritmusához lehet igazodni. Amíg a kicsi játszik, az e-maileket el lehet küldeni, séta közben jut idő néhány telefonra.
A távmunkások örök félelme, hogy aki otthonról dolgozik, hátrányban van azzal szemben, aki naponta találkozik a főnökkel. Aki a karrierlépcsőn feljebb akar lépni, valóban jobban jár, ha az irodában marad.
– Egy csoportvezető már nem teheti meg, hogy teljes munkaidőben távmunkában dolgozik, hiszen neki másokért is kell felelnie. Választani kell, mert a kettő együtt nem megy – vallja a szakértő. Példaként egy multicég vezetőjét említi, akinek százfős csapata van. Egyszer dolgozott home office-ban: amikor műtötték a fogát, mert jobbnak látta, ha duzzadt arccal nem mutatkozik a beosztottjai előtt.

Szigetelődés

Több száz ujj kalapál a Margitszigeti Holdudvarban, a hosszú asztalokon fiatalok laptopoznak. A Dolgozz Otthonról Nap külföldön már régóta létezik, nálunk 2012-ben rendezték meg először. Idén ötven munkahely csatlakozott a felhíváshoz, de a szigetre bárki beülhetett dolgozni. Az egyik fiú a vizsláját is elhozta, éppen egy “csoportfeladat folyamatait méri fel”. Akad olyan hét, amikor két-három napot home office-ban dolgozik, laptopozott már a Sportkórház várótermében is.
– Amikor olyan munkakörbe kerültem, ahol engedélyezték a távmunkát, eleinte elúsztam – meséli –, viszont hoztak egy szabályt, hogy nyolc órát kell munkával töltenünk, se többet, se kevesebbet. Ez segít megtartani az egyensúlyt az élet és a munka között. Régebben még volt olyan szoftverünk is, amelyik mérte a billentyűzet- és egéraktivitást.
Leülök, felcsapom én is a laptopomat. A hangszórókból kellemes zene szól, csak néha csörömpöl egy-két pohár, amit a földre fúj a szél. Gépelni kezdem ennek a cikknek az első sorait…

Utánajártunk – Távmunka: átverés, vagy lehetőség?Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top