Aktuális

Lecsapott a NAV egy szabolcsi alapítványi iskolára

Az intézmény valószínűleg visszaélt a tanulói után kapott állami támogatással.

Házkutatás után zárolta az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapítványi iskolának, valamint vezetőinek vagyonát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanú szerint az intézmény visszaélt a tanulói után kapott állami támogatással.

A pénzügyi nyomozók 2009-re visszamenőleg vizsgálták a szabolcsi településen működő alapítványi iskola tevékenységét. Az iskola a Magyar Államkincstártól éveken keresztül igényelt és kapott állami támogatást olyan tanulók után, akiknek egy része soha nem járt az oktatási intézménybe, másik részük pedig jóval túllépte a megengedett hiányzási keretet. A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió forintnyi állami támogatásban részesült.

A nyomozók a helyszíni szemlén azt is észlelték, hogy volt olyan osztályterem, ahol mindössze egy diák vett részt az órán. A bizonyításhoz szükséges okiratok beszerzését követően zárolták az iskolának és az intézmény vezetőinek vagyonát 32 millió forint értékben.

Az ügyben eddig 3 nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top