Greta Garbo szerelmei

“Leveled a vágy viharát kavarta bennem” – írta 1924-ben élete egyetlen nagy szerelmének. A vágy titokzatos tárgya nem volt más, mint Mimi Pollak svéd színésznő, akivel még a színészképzőben ismerkedett meg, és azután sem mondott le róla, hogy Mimi férjhez ment. “Arról álmodom, hogy újra látlak, és megtudom végre, vajon még mindig annyira szereted-e a te agglegényedet. Szeretlek, kis Mimosa!” – üzente Garbo Amerikából. Amikor Mimi tudatta vele, hogy gyereket vár, a következőket vetette papírra: “Nem tehetünk semmit a természetünk ellen. Isten ilyennek teremtett bennünket. De mindig azt gondoltam, te és én egymáshoz tartozunk.” A kisfiú születéséhez táviratban gratulált: “Hihetetlenül büszke vagyok, hogy apa lehettem.” Ilyen hangnemben jöttek és mentek a levelek egészen Garbo haláláig. Közel jártak az igazsághoz, akik arra tippeltek, hogy az ünnepelt díva szerelmi búskomorságban szenvedett, de ez a szerelem nagyon más volt. Greta Garbo eltitkolt depressziós hajlamához alighanem biszexualitása is hozzájárulhatott.

Szegény lányból istennő

Greta Louisa Gustafsson 1905-ben született Stockholm Sodermalm negyedében. Elképesztő szegénységben nőtt fel, amit a Kattának vagy Gurrának becézett nagyravágyó kamaszlány nehezen emésztett meg: rettenetesen szégyellte apját, aki vécépucolásból tartotta el a családját. Apja halála után arra kényszerült, hogy kimaradjon az iskolából, és dolgozzék. Előbb egy fodrászatban kapott kisegítő állást, majd áruházban alkalmazták eladónak. Ott figyeltek fel különleges szépségére, hamarosan ő lett a katalógusok reklámarca. Színészi álma is teljesült: szerepet kínáltak egy vígjátékban, majd színinövendék lett a Royal Dramatic Theatre-nél. Ekkor ismerte meg Mimit és Mauritz Stiller igazgatót, aki kitalálta a Garbo művésznevet, állítólag Bethlen Gábor erdélyi fejedelem után szabadon. Közös filmjük, a Gösta Berling Saga egyből svéd sztárrá avatta Garbót, és amikor Stillert meghívták Hollywoodba, elérte, hogy a színésznőt is szerződtessék.

Az első filmje még néma volt, a második, az Anna Christie, már hangos. Ebben egy gyönyörű, cinikus exprostit alakított olyan meggyőzően, hogy Oscarra jelölték. Ebben a filmben már nem lehetett ráismerni a kövérkés, kissé slampos lányra, aki nem sokat adott a külsejére. Könyörtelenül lefogyasztották – 17 kilóval könnyítettek rajta –, kiegyenesítették a fogsorát, kitépkedték a szemöldökét, rendbe hozták a bőrét és a frizuráját. A jóval előnyösebb külső azonban semmit nem változtatott méltóságteljes tartózkodásán, a lényéből áradó titokzatos szomorúságon. Ennek köszönhetően csupa olyan izgalmas, tragikus asszonysorsokat formálhatott meg, mint amilyen Anna Karenináé, Mata Harié, a svédek Krisztina királynőjéé, Walewska grófnőé (Napóleon szerelme) és a Kaméliás hölgyé volt. Ezek teremtették meg istennői imázsát.

Nevetni senki sem látta

Tényleg ő volt Az Arc – így is nevezték. Egyetlen vonása sem rezdült, csak nézett, hosszú (mű)szempillái alól fenséggel, delejezően, mélabús unalommal, perzselő szenvedéllyel: mikor hogyan, de mindig ráérezve a figurára. Nevetni senki sem látta, egyik filmjében sem. Mígnem Ernst Lubitsch, Hollywood vígjátékrendező királya végre megnevettette a szigorú szovjet pártkomisszárból vonzó, szerelmes nővé változó Ninocskában. Mozivásznon ekkor nevetett először. Jól állt neki. Ezért a főnökei úgy döntöttek, változtatnak az imázsán. De utolsó filmje, A kétarcú nő túllőtt a célon: kis híján lerombolta Garbo huszonhét (!) filmben felépített titokzatos istennői nimbuszát. Talán emiatt döntött úgy harminchat évesen, hogy kiszáll a filmezésből. Ha most abbahagyja, emelt fővel, királynőként távozhat, az utókorra hagyva kikezdhetetlenül tökéletes életművét – gondolhatta magában. Garbo ugyanis tudta, hogy arca nem egyszerűen egy emberi arc, hanem mítosz, ezért nem öregedhetett meg a filmvásznon.

Leghíresebb partnere a mára már szinte teljesen elfeledett John Gilbert volt, akivel egy darabig a magánéletét is összekötötte, vele először a Test ördöge című filmben játszott együtt (balra), és a nagy szerelem: Mimi Pollak (jobbra)

“Egyedül akarok lenni!”

“Egyedül akarok lenni!” – ez volt egyik híres mondása a sok közül, és ezt a Grand Hotel című filmben többször elhangzott mondatot nem véletlenül idézik annyiszor. Sztárként is, privát emberként is kerülte a feltűnést, mégis úgy tudott bárhol megjelenni, hogy mindenki őt bámulja. Ezt is akarta: amennyire szenvedett a sikereitől, annyira élvezte is őket. Túl bonyolult eset volt Hollywood hírességeinek. A színész Clark Gable például ki nem állhatta, sznobnak tartotta. Ahányszor a forgatáson valami nem úgy ment, ahogy elvárta, csak annyit mondott: “Azt hiszem, visszamegyek Svédországba!” Ez mindig hatott. Rettegett is tőle a stáb, ugyanakkor tisztelte, mert a munkában fegyelmezett volt, precíz, pontos és méltóságteljesen alázatos. “Egy őrült” – mondták róla, nem bántóan, hanem elismerően. Nagyon mélyről érkezett a csúcsra, nem lehetett más, mint őrült különc. Titokzatos idegen egy másik bolygóról, akire nem érvényesek az átlagemberek szabályai. Fölébük emelkedett, és megtehette. Őt így fogadták el: kivételesnek, különösnek, egyedinek.
Jellemző rá, hogy az egyik legkitartóbb hódolójának, aki háromszor is megkérte a kezét, ezt válaszolta: “Valószínűleg agglegény maradok egész életemben. A feleség olyan randa szó.” Ekkor már rebesgettek kapcsolatáról Mercedes de Acostával, a leszbikus írónővel – az ugyancsak biszexuális Marlene Dietrich szeretőjével –, de a dolog elment a divatos hollywoodi hóbortok között, nem fújták fel. Kevesen tudják, hogy a második világháború alatt, kihasználva svédországi kapcsolatait, ügynököket szervezett a nácik ellen dolgozó William Stephenson-féle kémszervezetnek. A következő években aztán egyre kevesebbet lehetett róla hallani. Baráti köre leszűkült, egy fiatal műkereskedővel tartott telefonkapcsolatot. Naponta több kilométert gyalogolt, és a távoli óceánok szigetein, a francia Riviérán, Svájcban, Olaszországban pihent Cecile de Rotschild bárónővel vagy a hajómágnás Onasszisszal. Utolsó éveiben már teljes magányban élt, két szenvedélyéhez maradt hű: a dohányzáshoz és a koktélozáshoz. “Egyedül akarok lenni…” Kívánsága teljesült: ötven évet töltött magányban. 1990-ben, nyolcvanöt éves korában hunyt el, tüdőgyulladásban. Szülőhelyén temették el.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Jane Fonda: nagyokat ettek, majd nagyokat hánytak együtt… Szuperdadus kerestetik! – Modern Mary Poppinsok Müller Péter: Szabadság és szeretet Greta Garbo szerelmei Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!