Aktuális

Saját taxitársaságot indítana a főváros

Versenytársat kaphatnak a budapesti taxitársaságok.

A fővárosi önkormányzat munkatársai egy 100 százalékban fővárosi tulajdonú fuvarszervező cég alapításának lehetőségét vizsgálják – írja a Napi Gazdaság. A lap úgy értesült, hogy erről még júniusban határozott a közgyűlés. A vizsgálat eredményét az egyik őszi önkormányzati közgyűlés előterjesztéséből lehet majd megismerni.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke arra számít, hogy a sehová sem tartozó taxisokat integrálná a főváros egy fuvarszervezőhöz, amelynek aztán – saját gépkocsival – alvállalkozói lehetnének. A City Taxi elnöke irreálisnak tartja egy nagy, saját járműparkkal rendelkező állami taxitársaság életre hívását, hiszen ahhoz legalább 500 járművet kellene forgalomba állítani, ami tetemes, milliárdos nagyságrendű kiadást jelentene.

Az egy évvel ezelőtt hatályba lépett fővárosi taxirendelet következménye, hogy a korábbi hatezer taxiból ötezer maradt a piacon, illetve a 21 fuvarszervező cégből már csak kilenc működik. Mellettük körülbelül kétezerre tehető azoknak a taxisoknak a száma, akik egyetlen szervezethez sem tartoznak.

Nemzetközi példák alapján egy kétmilliós városban körülbelül négyezer taxi az ideális, azaz 500 főre egy autó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése