Aktuális

Szúnyoginváziótól szenved a fél ország

Hiába van már rég vége a nyárnak, elég egy nyitva felejtett ablak, és csapatostul támadnak esténként a vérszívók.

Bár már térdig gázolunk az októberben, valószínűleg sokaknak feltűnt, hogy annyi szúnyog van, mint nyár derekán szokott lenni. A vérszívók ráadásul kifejezetten agresszívek.

A köztévé Híradójának nyilatkozó szakember szerint az ok a sok eső és a viszonylag enyhe idő. Az a szúnyogfaj, mely most tömegesen támad, főként külterületeken, füves réteken petézik. Miután aztán a vérszívók kikelnek, elárasztják a sűrűn lakott településeket is.

A szakemberek szerint most olyan helyeken is van szúnyog, ahol máskor még nyáron sem jellemző. A hűvös őszi esték ugyanis megzavarják őket. “Amikor előjönnek, akkor naplemente idején 15-16 fok van, és érzik a vesztüket, ez egy utolsó fellángolás, és ilyenkor még szeretnének gyorsan szaporodni, letenni a petéiket” – mondta Szepesszentgyörgyi Ádám ökológus-biológus.

A szakember szerint még hetekbe telhet, mire annyira lehűl a levegő, amit a szúnyogok már nem bírnak ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top