Aktuális

Norvégiában a nők számára is bevezetik a sorkötelezettséget

A skandináv ország évtizedek óta különös súlyt helyez a nemek egyenjogúságára.

Norvégiában a nők számára is bevezetik a sorkötelezettséget – így döntött az oslói parlament. A törvénymódosítás 2015. január elsejével lép életbe, a norvég lányok 2016 nyarán kapják meg az első behívókat. Norvégia az első európai állam és az első NATO-tagország, amely ilyen intézkedést hozott.

A skandináv ország évtizedek óta különös súlyt helyez a nemek egyenjogúságára. Egy 2008-as törvény szerint a nők aránya a társaságok és kereskedelmi szervezetek vezetésében nem lehet alacsonyabb 40 százaléknál. Ugyanez vonatkozik a különféle társadalmi intézményekre és politikai pártokra is.

Norvégiában 18 éves kortól sorozzák be a fiatalokat. Attól függetlenül, hogy a lányok számára eddig nem volt kötelező a katonai szolgálat, sokan közülük önként jelentkeztek a hadseregbe. Így például az idén behívott 8 ezer sorköteles fiatal 12,5 százaléka nő. A katonai szolgálat időtartama törvény szerint 19 hónap, de a valóságban ritkán haladja meg a 12 hónapot. Ráadásul a behívottak mintegy fele a nemzeti gárdához kerül, ahol a katonai szolgálat csak 7 hónap, de azt is több rövidebb időszakra aprózzák fel.

A védelmi minisztérium közleménye szerint a hadsereg létszáma a törvénymódosítással nem változik, az intézkedés célja az, hogy növeljék a nők arányát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top