Aktuális

Nő lehet Tarlós egyik helyettese

Három helyettest szeretne az újraválasztott főpolgármester.

Tarlós István,  elképzelései szerint Szeneczey Balázs marad a fejlesztési, Bagdy Gábor a pénzügyi, gazdasági, vagyoni helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra pedig “humánhelyettesként” dolgozna a jövőben. A főpolgármester erről kedd este az Inforádió Aréna című műsorában beszélt.

Tarlós István azt mondta: a kampánynak vége, így értelmüket vesztik a különböző, kevésbé jóindulatú, spekulatív kommunikációs trükkök. Ha a kerületeknél lezárultak a jogorvoslati problémák, megalakulhat a Fővárosi Közgyűlés, a bizottságok, megalkotják az új szervezeti és működési szabályzatot, és elkezdenek dolgozni – tette hozzá.   A következő öt évben komoly együttműködésre törekszik a kormánnyal és a kerületi polgármesterekkel – mondta Tarlós István.

Arról is beszélt, hogy vannak, akik a Miniszterelnökség embereinél, ügyvédeknél “próbálkoznak”, lobbiznak, de Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetve, a kormánnyal együttműködve továbbra is ő akarja működtetni a Főtávot és a BKK-t is. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a BKK szerepköreit pontosítani kell. Azt mondta: Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója csinált jó dolgokat és “kevésbé jó” dolgokat is. Nem vitatja el a BKK eredményeit, ugyanakkor példaként emelte ki, hogy a “zöldhullám” ügyét nem tudták megoldani – mondta. Az 1-es villamos vonalhosszabbításának munkálataival viszont elégedett Tarlós István, és úgy gondolja, hogy a budai fonódó villamoshálózatnál sem lesznek építkezési nehézségek.

A főpolgármester az Inforádióban többek között azt is elmondta, hogy a római-parti gát építése 2015-ben kezdődhet meg, és elképzelése szerint bő egy évnél tovább nem tartanak majd a munkálatok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top