Aktuális

Románia új elnököt választott, a diákok a feleségét éltették

Meglepetésszerű győzelmet aratott vasárnap a német származású Klaus Johannes Romániában. Az új elnökről sokan vitatkoznak, egy biztos: a feleségét állva tapsolták másnap a munkahelyén.

Fizikatanárból politikus

A romániai lapok a vasárnapi választások óta azt találgatják, miként tudott nyerni egy 85 százalékban ortodox országban egy szász nemzetiségű, lutheránus politikus. Nem mondhatjuk ugyanis, hogy hétköznapi pálya lenne, amit Klaus Johannis, Románia új elnöke a magáénak tudhat. Az 1959-es születésű Johannis Nagyszebenben született, éppen ott, ahonnan polgármesterként évtizedekkel később nekivágott a nagypolitikának, és nyert.

Fizikatanár-tanfelügyelőként kezdett a német szak elvégzése után. Az új magyar szó online szerint már fiatalkorában is hatalmas önbizalmával tűnt ki. Egy központi román lapnak nyilatkozó ismerőse szerint soha nem kételkedett önmagában, elhatározását csaknem mindig valóra váltotta. Később a megyei tanfelügyelőségen dolgozott, egészen a főtanfelügyelő-helyettes tisztségig vitte.

Hadat üzen a korrupció ellen

A 2000-es helyhatósági választásokon Nagyszeben polgármestere lett. Ez nagy meglepetést keltett, hiszen a szociáldemokraták egyik leghosszabb életű polgármesterét győzte le. Az egyik legnagyobb eredménye a város élén az volt, hogy az eléggé lepusztult középkori szász várost gyönyörűen felújította, és jó nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően 2007-ben – amikor Románia belépett az Európai Unióba – Európa kulturális fővárosává is választották, ami újabb jelentős forrásokat jelentett a 150 ezres városnak. 2009-től kezdte el érdekelni a bukaresti nagypolitika.

Románia történelmében az első nem ortodox vallású román elnök lesz, 2013-ig nem is volt tagja semmilyen országos pártnak. Egy kisebbségi pártot, a Romániai Német Demokrata Fórumot vezette korábban, amely azonban szorosan együttműködött a Nemzeti Liberális Párttal (PNL). Johannis 2013 februárjában be is lépett a PNL-be, ahol alelnökké választották, az elnökválasztáson a PNL mellett a Demokrata Liberális Párt is támogatta. Elemzők szerint Johannis győzelmében szerepet játszhatott német származása, mások szerint viszont csupán a szociáldemokrata elnök csúfos vereségéről van szó. Kampányának egyik fő üzenetében azt a szándékot fogalmazta meg, hogy leszámol a korrupcióval.

Állva tapsolták

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, és ez nincs másként Johannis esetében sem. Hogy ki az új first lady? Nemcsak az új román elnök, de felesége sem felel meg a politikai közhelyeknek. Carmen Johannis ugyanis egyelőre nem követi Bukarestbe államfővé választott férjét. Az elnökválasztás második fordulójának másnapján reggel ugyanúgy elindult nagyszebeni munkahelyére, mint eddig minden nap: a város legjobb gimnáziumában tanít angolt.

Az új szó szerint Carmen Johannis minden nyilvános eseményen vonzza a tekinteteket, ugyanakkor jó viszonyt ápol a leköszönő államfő feleségével, Maria Băsescuval. Hogy a Johannis házaspárt mennyire kedvelik, azt az alábbi videó is mutatja, amelyen a leendő államfő feleségét a diákjai a We are the champions eléneklésével fogadták hétfőn, férje győzelmének másnapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top