Tóth Vera: “Attól féltem, bekattanok”

Mézeskalács ház, két barátságos kutyus, szemben egy kis templom – talán ez Tóth Vera harmóniájának titka. Tárt karokkal fogad, érzem, ahogy azonnal rám ragad a derűje, a nyugalma. Pedig még nem is énekelt nekem!

Én is az előbb értem haza. Gyere, igyunk egy kávét!

Benne vagyok! …Gyönyörű környezetben élsz, igazi menedék.
Az. Fél éve lakunk itt a párommal, és nagyon szeretjük. Amikor este megjön, sétálunk egy nagyot a kutyákkal, megvacsizunk, és béke van. Én vidéki lány vagyok, elegem volt a zajból, a városi nyüzsgésből.

A bölcsesség első jele. Mit fogtok vacsorázni? Te biztos jól főzöl, tele a konyhád fűszerekkel.
Ma csak feldobok egy pár virslit, de egyébként valóban jól főzök. A pasim igényli is, kétméteres óriás, kell neki az energia, ráadásul sportol. Az eddigi legnagyobb bravúrom az a kaja volt, amit maradékokból dobáltam össze. Volt itthon egy kis csirkemell, azt összeaprítottam, megpirítottam. Találtam padlizsánt, répát, paradicsomot, néhány olajbogyót, hagymát, fokhagymát, ezeket megpároltam, aztán összeturmixoltam. Soha nem keverem a húst a szószhoz, külön meggrillezem, csak utána keverem össze őket. A barátom így sóhajtott fel a végén: “Hú, Macika, ez nagyon jó volt!”

Neki mi a foglalkozása?
Kommunikációs szakember, és ő volt évekig a Tv ügyvédje című műsor szerkesztője. Remek ember, vallásos, a családja tele van lelkészekkel. Megnyugtat a belőle áradó tisztaság. Sokat segít nekem abban, hogy jobban kiismerjem magam az emberi viszonyokban. Egyébként egész jól gitározik – nézd meg, milyen gitárgyűjteménye van! –, néha kísér engem itthon.

Ha én nem állítok be ma délután, mit csinálnál?
Aludnék. A próbáktól kimerülök. Vannak, akiknek meg se kottyan ezt a pörgés, az én ritmusom azonban ennél sokkal lassúbb. Igénylem az elmélyülést, úgyhogy annak idején a Megasztár-házban is kerestem magamnak egy nyugodt zugot, mondjuk a mosókonyhát, és ha azt éreztem, hogy nagy bennem a zsibongás, beültem egy kicsit oda. Néha egyszerűen csak nézek ki a fejemből, és közben helyreáll bennem a béke. Mielőtt kimegyek a színpadra, ugyanígy teszek. Attól kezdve Isten kezében vagyok.

Magányos típus lennél? Ez meglep.
Bár alapvetően nyitott és közvetlen ember vagyok, már gyerekkoromban is alig vártam suli után, hogy otthon lehessek a kis kuckómban. Talán azért is alakult így, mert világra jött a húgom, Gabi, és attól kezdve kevesebb figyelem jutott rám. Megtanultam elfoglalni magam. Egyébként gyönyörű gyerekkorom volt. Tapolcán nőttünk fel egy kis panellakásban, a szüleink nagyon szerettek minket. Állítólag, amikor megszülettem, apám kiszakította a kilincset a zárból, úgy rohant be a nagyszüleimhez a hírrel. Ezt a nagymamám minden alkalommal elmeséli, ha találkozunk.

Jó testvérek vagytok a húgoddal?
A testvérség a világon a legszorosabb kötelék. Gabi nagyon érzékeny lány, és hiperaktív volt egész életében, nem volt könnyű vele egy fedél alatt élni. De ma is mindent megtennénk egymásért. Egyszer, emlékszem, csúfoltak a fiúk az iskolában, hogy kövér vagyok, erre ő, a kis cingár elém állt, és a mutatóujját fenyegetően az orra elé emelve visítani kezdett: “Ne merjetek így beszélni a nővéremmel!”

Kitől örökölted az alkatodat?
Senkitől. Eredetileg olyan vékony voltam, mint a húgom, de nyolcéves koromban megtámadott egy betegség, és az orvos szteroiddal kezelt. Nyár végére húsz kilót híztam, a gyerekek meg sem ismertek az iskolában. Szörnyű volt. A kölykök ebben az életkorban még nagyon kegyetlenek, sokat szenvedtem tőlük. Hamarosan tele lettem gátlással, szorongással. Gyűlöltem magam, úgy éreztem, be vagyok zárva ebbe az ormótlan testbe, és arról álmodoztam, hogy egyik reggel karcsú istennőként ébredek fel. Azt hittem, csak az olyan embereket lehet szeretni… De ennek már vége, nemrégiben sikerült újjászületnem. Ez már nem az egykori szorongós, duci lány, hanem egy új Vera!

A Sztárban sztár produkcióban olyan Aretha Franklin voltál, hogy az ember minden búját-baját elfelejtette tőle. Egy percre kisütött a nap.
Ha már egy színpadon nem állhatok vele, gondoltam, legalább a bőrébe bújok. Egyébként én folyton gospelt meg bluest hallgattam, utánoztam az énekesek gesztusait, próbálgattam a hangjukat. Kislány koromtól közel áll hozzám ez a vérbő zene.

Le tudnád nekem írni, mit érzel, amikor énekelsz?
Hogy nem vagyok a testemben. Eltűnik minden szorongás, gátlás, és felemelkedem. Fantasztikus érzés!

Beszélj az “újjászületésedről”! Mi váltotta ki?
Inkább ki! Egy pasi, akit szerettem, de sajnos későn vettem észre, hogy igazából csak kihasznál. Úgy megalázott nőként, emberként, hogy cserepeimből kellett újra összeraknom magam. Pedig amikor jött, már egészen jól éreztem magam a bőrömben, nyilván ezért is tudtam bevonzani őt. Gyenge jellem volt, és sejteni lehetett, hogy sunyi dolgok vannak a múltjában. Az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy nem érdemes a szerelmemre… Utólag mégis hálás vagyok neki. Ha akkor nem tör össze, ma nem az lennék, aki vagyok.

Hallottam, hogy kórházban is voltál.
Teljesen összeomlottam. Emlékszem, utaztam Almádiba egy koncertre, és elzsibbadt az egész testem, fulladoztam. Pánikbetegséget generáltam magamnak, egyre gyakrabban jöttek a rohamok, olyan halálfélelmet még soha nem éreztem. Teljesen elvesztettem magam, attól féltem, bekattanok. Ezt a pszichés tünetet úgy hívják, hogy deperszonalizáció. Bementem a kórházba, és a mozgásszervi rehabilitációra fektettek be. Azt gondolták, ha kicsit masszíroznak, mozgatnak, magamhoz térek. Ettől kezdve abszurd a történet. Egyik reggel, amikor vonultam az idős nénikkel vízitornára, hirtelen megláttam magam kívülről, és felnyerítettem. Régóta az volt az első önreflexióm. Járt hozzám egy pszichológus, Szy Katalin, a Péterfy Sándor utcai kórház onkopszichológusa, aki alaposan megdolgozott velem. Végül rám szólt, hogy most már szépen haza lehet sétálni. Mondtam, hogy én ugyan nem, annyira féltem az egyedülléttől. Attól rettegtem, egyszer csak elveszítem a kontrollt magam fölött. A húgomnak lett elege ebből, és kitört: “És akkor mi lesz? Kipróbáltad? Vége lesz az állandó szorongásnak, mert nem fogsz tudni semmiről.” Megvilágosodtam: Hát persze! El kell engedni ezt az egészet, csináljon velem a Jóisten, amit akar! És felültem egy tömött villamosra. Gondoltam, ha ott kibírok egy utat, mindent túlélek. Akkor fordult meg az állapotom. De ez már rég volt, ma már az istennőt építgetem magamban.

Ehhez képest megint fogyókúrát fontolgatsz…
Hát pont azért! De már nem az a cél, hogy nádszálkarcsú legyek, hanem az, hogy egészséges maradjak. Ha mozgok, és egészségesen táplálkozom, attól tisztábbnak érzem magam. Ettől a nagy súlytól fájnak már a térdeim meg a derekam. Húsz kiló mínusszal már boldog lennék, csak tudjak magamnak végre ruhát venni!

A blogodat is a kilóiddal való küzdelmeidről írod?
Arról is. Többnyire lelki témákat boncolgatok. Akkor kezdtem el írni, amikor fiatalon meghalt egy tapolcai barátom. Megrendültem. Kiírtam a Facebookra, hogy “emberek, vigyázzatok egymásra, mert soha nem lehet tudni, mikor lesz vége!”. Utána felhívott egy női portál, hogy nem lenne-e kedvem blogolni. Volt. Egyébként is imádok segíteni az embereken, egyik kedvenc időtöltésem, hogy válaszolgatok a rajongóim leveleire.

Tíz éve a Nők Lapja készített veled egy interjút. Felsoroltad, mit vársz a jövőtől. Mi valósult meg?
Saját lemezt akartam, és négy meg is jelent. Az elsőre vagyok a legbüszkébb, szerintem minőséget képvisel, és én arra tettem fel az életemet. A szakma legjobbjai írták nekem. Horváth Attila szövegeit tizenkilenc évesen még nem mindig érthettem, de a jövő beigazolta a jóslatait. Igazából ma kellene felénekelnem őket, azt hiszem. Hallgasd meg például ezt a dalt: Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen, / Sok mindent ígértek már, / Ami ingyen volt, később lett ára,/ Rájöttem, annyiért már drága. Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen, / Sok mindent próbáltam már, / Ami túl szép volt, igaz soha nem lett, / Elmentem fontos dolgok mellett.

És mi jött könnyen? A megasztáros győzelem?
Nem. Azért alaposan meg kellett dolgoznom. Hanem ami utána következett… Az első öt évben rengeteg fellépésem volt, a falusi rendezvényektől a Cserháti Zsuzsa – Máté Péter-estig. Szerencsére elfogadott a szakma, és elmondhatom magamról, hogy olyan zenei legendák fogadtak barátjukká, mint Demjén Ferenc vagy Charlie. Rengeteg pénzt kerestem akkoriban. Csakhogy könnyen jött, könnyen ment. Rövid időn belül egy budai villa ára kifolyt a kezemből. Szegődött hozzám egy érdekes társaság, akiket etettem, itattam, és nem vettem észre, hogy csak kihasználnak. Az expasim hívta fel rá a figyelmemet: “Te! Nem veszed észre, hogy soha senki nem hív vissza egy pohár borra sem?” A nyilvánosság is sok volt, rengeteg cikk jelent meg rólam, a kilóimról, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy már nincs magánéletem.

Most újra felrepültél. Milyen lemezt szeretnél?
Olyat, amelyen az igazi Tóth Vera szólal meg. Az a szabad, erős lány, aki most előtted áll. Egyszer még a Megasztár alatt panaszkodtam Somának, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Azt felelte: “Verácska, miért nem fürdőzöl a sikeredben?” Én ezt csak most, tíz év múltán merem először megtenni. Nagyon szeretem ezt az új Verát. És most már el merem hinni, hogy mások is szerethetik. Nincs a világon ennél jobb érzés. 

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Tóth Vera: “Attól féltem, bekattanok” “Mit sírsz, ahelyett, hogy örülnél!” – A szülés utáni depresszió Ezek a mondatok bántanak a legjobban Varró Dani: Jancsi okos A nagy fogyás: egy csapat, -286,4 kg Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!