Aktuális

A diákok tették zöldebbé az iskolaudvarokat

A Cetelem Zöldsuli program keretében a gyerekek nemcsak egy szebb iskolaudvarral, hanem gyakorlati természetismerettel is gazdagodtak.

Idén negyedik alkalommal hirdette meg a Magyar Cetelem Bank az általános iskolák részére a Cetelem Zöldsuli pályázatot, amely az iskolák udvarainak, parkosítását, pázsit telepítését, évelő növények, elsősorban fák és cserjék ültetését támogatja.

A diákok tették zöldebbé az iskolaudvarokat

 A tizenkét nyertes iskola egyenként 500 ezer forintot kapott a tervezett zöldítés megvalósítására. Az idei Zöldsulik közel 1500 m2 területet füvesítettek újra, és elültettek több mint 100 fát és 1000 darab cserjét. Az elültetett növények évente közel 4 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így az iskolaudvarok zöldítése kézzelfoghatóan hozzájárul környezetünk védelméhez.

A diákok tették zöldebbé az iskolaudvarokat

 A pályázatok megvalósításának határideje szeptember vége volt. Volt olyan iskola, ahol rendhagyó családi hétvégét szerveztek a zöldítésre, és volt, ahol a pályázat egy nagyobb projekt részét képezte, itt játszótér és csapadékvíz-elvezetés is készült a növényültetés mellett.

A diákok tették zöldebbé az iskolaudvarokat

 “A Cetelem Zöldsuli programunknak csak egyik célja anyagi segítséget nyújtani az iskoláknak környezetük megszépítéséhez – mondja Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem Bank marketingigazgatója. – Ennél is fontosabb az, hogy a gyermekeknek megmutassuk, mit jelent a környezetvédelem a hétköznapokban, és hogy megtapasztalhassák, ők is tehetnek azért, hogy saját környezetük szebb és hosszú távon is élhető legyen. Ezért is örülünk annak, hogy szinte mindenhol részt vettek a gyerekek a zöldítésben. Az ő szemléletformálásuk legalább olyan hosszú távú befektetés, mint a faültetés.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top