Aktuális

Azbeszt ölte meg a kétgyermekes családapát

György Zsolt csak 24 évvel később tudta meg, hogy egy gyermekkori mérgezés végez vele. 30 ezer ember él még veszélyben, de azbesztmentesítésre még mindig nincs pénz.

Azbesztiózisban (az azbeszt miatt kialakult daganatos betegség) szenvedett a 38 éves, zagyvaszántói György Zsolt, aki a Mátraházai Tüdőgondozó Intézményben hunyt el – adta hírül a Heol.hu.

A férfi 14 évig élt a selypi cementgyár közvetlen közelében, de csak 24 évvel később mutatták ki szervezetében az azbeszt okozta halálos betegséget. Amikor köhögött és fulladozott, a nemdohányzó férfi azt hitte, tüdőgyulladása van. Tüdőszűrés és CT-vizsgálat mutatta ki, hogy nagy a baj. Egy ideig még folytatta a munkát, de hamar munkaképtelenné vált, így hazatért Németországból.

Túl több több kemoterápián, 8-10 CT-vizsgálaton és legalább száz röntgenen, vállalta, hogy a betegség arca lesz.  Az első alkalommal még “kitakarva” nyilatkozott, mert azt hitte, akkora szenzáció kerekedik az ügyből, hogy rögtön elkezdődik a volt cement- és eternitüzem romjainak felszámolása, és attól tartott, hogy utoléri a területen guberáló fémgyűjtők bosszúja. Később rá kellett döbbennie, hogy semmi nem történik, még a nyilvánosságot vállalva sem, a szennyezett területeket azóta sem azbesztmentesítették. Felfogadott egy ügyvédet is, aki 30 azbesztiózisos beteget képvisel a Selypi-medencéből. Az állammal szemben indított eljárástól azt remélte, hogy az állam igazságot szolgáltat, és a per rávilágít majd arra, mennyit ér egy emberi élet. György Zsolt kívánságának megfelelően az aszbesztkárosultak ügyét a jövőben is jogi úton képviseli ügyvédje és felesége, akinek a karjaiban halt meg. Rajta kívül fia és lánya gyászolja.

Miért veszélyes?

Az azbeszt látszólag ideális anyag: nem ég el, savak, lúgok nem kezdik ki, elektromos és hőszigetelő képessége kiváló. Legfőképpen tartós, a neve is a görög “elpusztíthatatlan” szóból származik. Elektromos kemencék, háztartási sütők, hűtőszekrények kedvelt szigetelőanyaga, használják tűzoltó- és kohászöltözékek, kályhaelőtétek, konyhaasztallapok, fékbetétek, hevederek készítésekor, tetőfedésre és vízcsőnek.  Ma már előírás, hogy a címkén feltüntessék, ha egy termék azbesztet tartalmaz.

A magyarországi lakóépületekben, főleg panelházakban még mindig 150-200 ezer négyzetméternyi szórt azbeszt található. A Magyar Azbesztmentesítők Szövetségének számítása szerint a mentesítés mintegy 20-25 milliárd forintba kerülne, és 30 ezer ember veszélyeztetését szüntetné meg. Az azbeszt belégzésének káros következményei 10–40 évnyi lappangás után jelentkeznek, rendszerint akkor már gyógyíthatatlan betegség – például tüdő- és gégerák – formájában. Ha valaki bizonytalan abban, hogy van-e azbeszt a házában, egy azbesztteszttel, szakember segítségével kiderítheti. A szakemberek szerint egy házfelújítás előtt mindenképpen érdemes ezt megtudni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top