Aktuális

Itt a bizonyíték: ki lehet törni a hajléktalanlétből

Vannak olyan kilátástalannak tűnő helyzetek, amikor végül mégis befut a segítség. Például amikor összefognak a közösségek egy bajba jutott ember érdekében.

Sokféleképpen lehet segíteni a hátrányos helyzetű embereknek. Egyik lehetőség a közösségi gyűjtés, amit amerikai mintára itthon is szervez egy alapítvány. A gyűjtést magánemberek, civil szervezetek, de kisebb közösségek is elindíthatják az Adjuk össze honlapján. Idén az egyik kezdeményező ismét a Van Esély Alapítvány volt, ami hajléktalan embereket támogat. Akcióiknak több nyertese is volt. Egyikük László, egy hajléktalanszálló lakója, akinek történetével korábban mi is foglalkoztunk. A férfi azért pályázott az alapítványnál, mert jogosítványt szeretett volna, hogy könnyebben el tudjon helyezkedni a munkaerő piacon. A 112 000 forint hamar összejött, így László januárban végre elkezdheti a várva várt tanfolyamot. Ráadásul a kampánynak más hozadéka is volt.

Itt a bizonyíték: ki lehet törni a hajléktalan létből

Jogsi, munka, albérlet

“Lászlónak régóta függőben volt egy cég liftkezelői munkaköre − magyarázza Kovács Ivetta, a Van Esély Alapítvány programkoordinátora. − A kampánynak köszönhetően sikerrel szerepelt az interjún, ugyanis rengeteg biztató, kedves üzenetet kapott az emberektől, ami sok erőt adott. Nemrég megkapta a munkát, most épp próbaidőn van, napi 8 órában dolgozik.”

Önmagában már ez is előrelépés, de László célja ennél jóval több. Az álma az, hogy kreatív, jogosítványt igénylő munkát szerezzen, hiszen korábban is trolibuszvezetőként dolgozott. Kovács Ivetta szerint ez minden valószínűség szerint sikerülni is fog, mert a kampány során jelentkezett egy oktató, aki felajánlotta, hogy szívesen ad pluszórákat ingyen Lászlónak. “Ennek az egésznek azért van óriási jelentősége, mert ha minden jól megy, sikerül jövőre stabilizálnia az anyagi helyzetét, ezt pedig azt jelenti, hogy elköltözhet a szállóról egy megfizethető albérletbe.”

A Van Esély Alapítvány hajléktalan embereket és segítőiket támogató civil szervezet. Céljuk, hogy visszavezessék a bajba jutott embereket a társadalomba, valamint hogy akcióik eredményeként csökkenjenek az előítéletek a hajléktalan emberekkel szemben.

Tanulni, tanulni, tanulni

A fiatal (19 éves) Péter a kampány korábbi győztese. Az ő álma egy traktorvezetői képesítés volt, amit meg is szerzett, nyáron már dolgozott is egy ennek megfelelő munkakörben. Jelenleg ismét tanul, ehhez is sikerült támogatást szereznie.

A(z) Bu00E9res Ju00F3zsef SAM_5070.JPG megjelenítése

A következő nyertes várhatóan József lesz. A férfi Szigetváron él egy szállón, és ugyan van munkája, de olyan keveset keres, hogy az önálló lakhatást nem tudja megoldani. “József festőszerszámokat szeretne, ezért pályázott, és ezért indítunk gyűjtést neki januárban − folytatja Kovács Ivetta. − Neki is ugyanazt jelentené a sikeres gyűjtés, mint a többieknek: reményt, hogy ki lehet törni a hajléktalan létből.”

“Egy fiatal roma édesanya nemrég nyert támogatást, ő jövőre elkezdhet egy műkörmös tanfolyamot, ennek azért van jelentősége, mert férjével három gyereket nevelnek, de egyelőre csak a férje dolgozik.”

László, Péter, József és a háromgyerekes anyuka története mind azt bizonyítja, hogy érdemes néhány ezer forint adományban is gondolkodni, mert lám-lám, sok kicsi néha tényleg sokra megy…

A www.adjukossze.hu weboldalt a NIOK alapítvány működteti. Jelenleg mintegy 50 gyűjtés folyik, a legtöbb valamilyen szociális céllal. 

(A képeket a Van Esély Alapítvány küldte.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top