Aktuális

Helló, 2015: így változik az életünk idén

Szigorodik a családi pótlék, fizetnek, ha házasodunk, jön a vasárnapi zárva tartás. Itt vannak a legfontosabb változások.

 1. Jobb lesz a menza

Már régóta szó volt róla, most viszont törvénybe is iktatták: január 1-jétől változik a közétkeztetés, így az iskolai menzákon, a kollégiumokban és a kórházakban is szigorúbb szabályokat kell betartani: eltűnnek a só- és cukortartók, a bő zsiradékban sült ételek és a zsíros húsok. 

2. Megéri házasodni

Azok, akik 2014. december 31. után kötnek házasságot, és legalább egyiküknek ez az első házassága, 24 hónapon keresztül 31 250 forinttal csökkenthetik az összevont adóalapjukat. Tehát aki eddig nem mondta ki a boldogító igent, az ötezer forintnyi bátorítást kap havonta. Kérdés, hogy ez mennyire ösztönző…

Helló, 2015: így változik az életünk idén

3. Szigorodó családi pótlék

Egészen pontosan az utalási feltételek szigorodnak: ha a gyerek már tanköteles, és iskolába jár, csak akkor utalható a családi pótlék, ha nem hiányzik ötven óránál többet igazolatlanul.

4. Szigorodó táppénz

A folyamatos visszaélések miatt ennek feltételei is szigorodnak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy akár fel is kereshetik a beteget otthonában, ellenőrizendő, hogy valóban beteg-e. A táppénz folyósítását megtagadhatják, ha a beteg nem jelenik meg a kötelezően előírt orvosi vizsgálaton vagy ellenőrzésen.

Helló, 2015: így változik az életünk idén

5. Újít a posta

Húsz postán és bevásárlóközpontban lesz januártól csekkautomata. A nagy újítás, hogy a kártyával történő fizetés vásárlásnak fog minősülni, nem pedig készpénzfelvételnek. Egy fizetési művelettel maximum öt csekk adható fel, 290 ezer forint értékben. Első körben a budapestiek és az agglomerációban élők élvezhetik majd ezt a 21. századi szolgáltatást.

6. Vasárnap együtt a család

Március 15-től vezetik be az igen sokat vitatott szabályt, ami szinte az egész kiskereskedelmet felbolygatja. Lényege, hogy a boltok vasárnaponként zárva lesznek, néhány kivételtől eltekintve. Hogy kinek jó ez? Részletes írásunkat itt olvashatod.

Helló, 2015: így változik az életünk idén

7. Megszűnhetnek gimnáziumok

Szeptember 1-jétől a gimnáziumokat leválasztják a szakiskolákról és szakközépiskolákról, majd az intézményeket egyenként megvizsgálják, és eldöntik, hogy megszűnjön-e a gimnáziumi részleg. A vizsgálatok az év elején kezdődnek, és ezzel együtt a pedagógus-életpályamodellen is változtatnak. Bővebben itt olvashatsz a témáról.

És ami még hátravan…

Ötvenhat törvényjavaslatot tartalmaz az Országgyűlés 2015-ös tavaszi ülésszakára vonatkozó kormányzati törvényalkotási program, amelynek alapján jövőre új, egységes családtámogatási törvény születhet, továbbá változhat több oktatási és energetikai tárgyú jogszabály. Az 56 indítványból 3 már a parlament előtt van: több feladatot vesznek el az önkormányzatoktól, változtathatnak a földgázellátási törvényen, kötelező óvodáztatáshoz kötnék a családi pótlékot, etika lenne az erkölcstanból. Szóval nem fogunk unatkozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top