Aktuális

Telt házas előadásról az előzetesbe?

Február 13-án Budapesten lép fel Bud Almighty, az irányított gondolatbeültetés amerikai mestere. Noha nemzetközi előadásairól rendre elégedetten távozik a közönség, nem kizárt, hogy Budapesten letartóztatás vár rá! Az ok: a magyar törvényekkel ütközhet az elmeállapot befolyásolásának Bud Almighty által használt módszere.
Teltházas előadásról az előzetesbe?

Magyarországon csak ellenőrzött keretek között végezhető hipnózis, és megfelelő tanúsítványokkal kell rendelkeznie a művelőjének. Bud Almighty ugyan világszerte elismert szaktekintély, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Syma csarnokba tervezett fellépésével nem sérti a helyi szabályozást.
A szervezők szerint ez a veszély nem áll fenn, hiszen nem sorolható be a ma ismert módszerek közé az Almighty nevével fémjelzett szuggesztív imprinting. Ez nem hipnózis, a közönség nem esik kábulatba. Nem kapcsolódik semmilyen anyag fogyasztásához vagy belélegzéséhez, tehát a tiltott szerrel való visszaélés vádja is képtelenség lenne.

A show-t élőben megtapasztaló emberek általános felszabadultságérzésről, céljaik kapcsán akaraterejük megerősödéséről számolnak be.

A lenti két videón is erről mesélnek azok, akik látták az előadását (angoltudás javasolt a megtekintésükhöz).

A hírek szerint Bud Almighty eltökélt, és gőzerővel készül a február 13-án esedékes nyilvános irányított gondolatbeültetésre. A szervezőknek is akad más problémájuk, mint a rendőrség miatt aggódni: az immár telt házas rendezvényre az érdeklődés nagyobb a vártnál, az európai turné további állomásaival már nem egyeztethető össze egy esetleges második budapesti előadás.
Aki lemarad, annak be kell érnie Bud Almighty áprilisban érkező könyvével, melynek címe: Elmeláng. Ebben fog vallani arról, hogy milyen módszerrel lehetséges akár magunknak is bevésni olyan üzeneteket, amelyek nem csupán inspirálnak, hanem képesek javítani az élethez való hozzáállásunkon, teljesítőképességünkön, rövid és hosszú távú memóriánk befogadóképességén. Ma már üzletemberek és ünnepelt sztárok fordulnak Bud Almightyhoz, hogy hozza rendbe az életüket. Ennek ellenére nem feledkezik meg az átlagemberekről sem, akiknek azt köszönheti, hogy ismertsége ekkorát nőtt az elmúlt években.

“Az emberek támogatása és pozitív visszajelzései nélkül ma nem tartanék ott, ahol” – vallja Bud Almighty, akinek komolyan meg kellett küzdenie a sikerért. Élete korántsem indult egyszerűen: egy wisconsini kisvárosban élte a kallódó fiatalok életét, és szerencsétlenségére még a börtönt is megjárta. Élményeiről elrettentő előadásokat kellett tartania középiskolásoknak. Ekkor került először napvilágra egyedi képessége: személyisége olyannyira meggyőző, hogy ugrásszerűen javultak az őt hallgató iskolások tanulmányi eredményei.

Teltházas előadásról az előzetesbe?

Azóta már irányítani is tudja ezt a képességét, egy-egy előadásán akár százaknak is egyszerre “vési be” az életüket jobbítani képes személyes üzeneteket. Ha csak nem kapcsolják le a pesti zsaruk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top