Aktuális

Milliós ösztöndíjak az ELTE-n

Az ELTE néhány hallgatója milliós nagyságrendű ösztöndíjat vehetett fel. Vizsgálatot indítottak a szabálytalanságok feltárására.

Több szabálytalanságot tárt fel a hallgatói juttatások vizsgálatakor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A hallgatóknak kifizetett ösztöndíjak összege pár ezer forinttól egy-másfél millióig terjedt – írja a Magyar Nemzet.

A 2009. és 2012. közötti időszakra kiterjedő ellenőrzésből kiderült, az ELTE pénzügyi helyzete a költségvetési támogatás 1,4 milliárd forintos csökkenése és a 3,6 milliárdos zárolás ellenére is stabil maradt. A diákok támogatását szolgáló ösztöndíjak ugyanakkor sok esetben nem a megfelelő helyre érkeztek. A tudományos ösztöndíjakat – az előírásokat megszegve – nem pályázati úton ítélték oda, a kiutalt sport-, kulturális és közéleti juttatásokat pedig egyes esetekben továbbutalták az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara alapítványának, vagy épp rendezvényszervezésre fordították.

A napilap szerint előfordult olyan is eset is, amikor az oktató díját fizették ki a diákoknak járó tudományos ösztöndíjkeretből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top