Aktuális

Az ország kedvenc tanára: Enikő néni a diákja után “küldte” az osztályát Thaiföldre

Még Thaiföldre költözött tanítványa kezét sem engedte el Vecserka Enikő, aki egy gödi általános iskola negyedikeseinek szívét rabolta el. Most bemutatjuk azokat a pedagógusokat, akikről a legaranyosabb történeteket írtátok és akiket a legtöbben jelöltetek.

“Az ország kedvenc tanára kiírásukra a kislányom tanító nénijét szeretném nevezni: a gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4. D osztály osztályfőnökét, Vecserka Enikőt. Mira lányom az első osztályt Enikő néni szárnyai alatt kezdte 2011-ben és az alsó tagozatban végig ő a tanító nénije.

2013-ban elhatároztuk, hogy három gyermekünkkel egy évre Thaiföldre költözünk, egy kicsit világot látni. Enikő néni nagyon szomorú volt, amikor bejelentettük, hogy 2014 áprilisától Mira magántanulóként marad tagja az osztályközösségnek, de Észak-Thaiföldön egy csiangmaji buddhista iskolában folytatja az évet, és 2015 áprilisában, a 4. osztály végén költözünk csak haza, de maximális támogatásáról biztosított, és – hogy Mirát szeretettel útra bocsássa – az utazást megelőzően egy kedves búcsúztatót szervezett az osztályban. 

Úgy gondoltam, ez nagyon kedves volt tőle, a gyerekektől, de ezután jött csak a meglepetés: attól a naptól kezdve, hogy Mira elment, Enikő néni minden nap posztolt egy fotót Mirának minden egyes osztálytársáról, amint együtt, egymást ölelve ülnek az iskolapadban.

Laura és Mira
Laura és Mira

Ezeket a fotókat a búcsúztatón készítette. Év végén egy kedves videoüzenetet is kaptunk az osztálytól. El sem tudom mondani, milyen sokat jelentett ez Mirának, aki egy teljesen idegen környezetben, idegen gyerekek között két idegen nyelven próbált helytállni, barátkozni, kapcsolatot teremteni, teljesen új tananyagot elsajátítani. 

A tanév során többször egyeztettem vele e-mailben, telefonon, megbeszéltük, hogyan készítsem fel Mirát a különbözeti vizsgára, ha hazamegyünk. Mira írt levelet az osztálynak, az osztály írt levelet Mirának (ezt is Enikő néni szervezte). Karácsonykor aztán újabb meglepetést kaptunk: Enikő néni az osztály karácsonyfája előtt ismét lefotózta az osztálytársakat, és december elsejétől, mintegy adventi kalendáriumként, elküldte naponta a fotókat Mirának. 

Mira és Enikő néni
Mira és Enikő néni

Nagyon hálás vagyok neki a gondoskodásért, figyelemért, a közösség összetartásáért. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik gyermekért megtenné.”

Ezt a képet küldte az osztály Mirának
Ezt a képet küldte az osztály Mirának
Ne felejtsétek el, hogy keressük az ország kedvenc általános iskolai tanárát. Jelölni már nem lehet, de kövessétek a jelöltekről szóló cikkeinket. A bemutatásuk után végül majd ti szavazhatjátok meg, ki legyen az ország kedvenc általános iskolai tanára!

Az eddigi jelöltek:

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top