Aktuális

Kurd nők az ISIS-terroristák rémálmai

Nem tudom elképzelni, mekkora erő, hit és gyűlölet kell a női léleknek ahhoz, hogy alig húszévesen gépfegyvert ragadjon és a világ legvéresebb terroristáit üldözze. A kurd nőkből álló katonai egység pontosan ezt teszi. A Time riportere mutatja be őket.

 

Míg sok európai nő feleségnek utazik az Iszlám Államba, és bedől az online társkeresőkön ígért áloméletnek, nők egy nagy csoportja pont az ellenkezőjét teszi: a harctéren száll szembe velük.

Az ISIS rémálmai

Egy színes sál: ez minden, ami a 17 éves Cicek Derekből maradt, miután pár hónappal ezelőtt Szíriában meghalt; társai már nem tudták kimenteni a testét. Cicek egyike volt azoknak a fiatal kurd katonanőknek, akik fegyvert ragadtak az ISIS ellen. Valamennyien az YPJ (Women’s Protection Unit – Női Védelmi Egység) tagjai, és az Iszlám Állam legelszántabb ellenségei, akik nemcsak katonaként, de nőként is harcolnak az ellen az embertelen rendszer ellen, amiben nőként élni maga a pokol. 

Nők, akik gépfegyverrel támadnak az ISIS terroristákra

Cicek Derek fényképe
Cicek édesanyja nem akarta elengedni a lányát, aki mindössze 13 éves volt, amikor csatlakozott az YPJ-hez. Testvére házánál ismerte meg a kurd egyesülést, ami nagy hatással volt rá. Mielőtt tudomást szerezhettek volna róla, Irakba ment és csatlakozott a haderőhöz.
– Még több képért kattints a Time oldalára!

Nők, akik gépfegyverrel támadnak az ISIS terroristákra
“Egy olyan világban élünk, ahol a férfiak irányítják a nőket. Azért vagyunk itt, hogy átvegyük az irányítást a jövőnk felett – mondja a 18 éves Torin Khairegi. – Kobaniban megsebesítettem egy ISIS-katonát, a bajtársai hátrahagyták őt, elfutottak. Később visszamentem és eltemettem. Erősnek érzem magam, és úgy érzem, meg tudom védeni az otthonom, a barátaimat, az országomat, önmagamat. Sokan meghaltak közülünk, de nekünk folytatnunk kell, miattuk is.”

A harctéren az ISIS-terroristák olyan fiatal nőkkel néznek farkasszemet, mint a 18 éves Zilan Orkesh, aki 2011-ben egy szír–török kis faluból érkezett, hogy csatlakozzon az YPJ-hez. Amikor megölte az első terroristát, örömében hangosan felordított, azt kívánta, hogy az összes terrorista füléig eljusson a hangja. “Azt akartam, hogy tudják, a legnagyobb rémálmuk vált valóra: egy társukat egy nő ölte meg!” – mesélte a lány a TIME riporterének.

Nők, akik gépfegyverrel támadnak az ISIS terroristákra
“A harc nagy hatással volt rám – mondja a 16 éves Barkhodan. – Mielőtt az YPJ-hez csatlakoztam volna, a szüleim, ha a politikáról kérdeztem őket, mindig azt válaszolták: Ez nem a te dolgod, te csak egy lány vagy. De amikor láttam, hogyan adják életüket a nők azért, amiben hisznek, tudtam, én is egy akarok lenni közülük.”

A fiatal nők nemcsak az ISIS miatt vállalják, hogy csatlakoznak a katonai egységhez, ami alig harminc percre található a fronttól. Az egyenlőségért harcolnak: a nemek közötti egyenlőségért. Abdullah Ocalan, az egység vezetője egyike azoknak a férfiaknak a térségben, akik elismerik a nőket. Ő mesélt arról, hogy a Közép-Kelet fiatal nőiben annyira nagyra nőtt a szabadság iránti vágy, hogy sokan a harctól sem riadnak vissza. Vállalják a katonai kiképzést, és vállalják, ha kell, hogy az életüket adják. “A múltban a nők a legkülönbözőbb szerepet töltötték be a társadalomban, de ezeket elvették tőlük – mondja a 18 éves Saria Zilan. – Mi pedig azért vagyunk most itt, hogy visszaszerezzük ezeket!”

Kurd nők, akik gépfegyverrel támadnak az ISIS terroristákra
“Megsebesítettem és elkaptam egy ISIS-terroristát Serikaniban. Meg akartam ölni, de a bajtársaim nem engedték – meséli a 18 éves YPJ-harcos, Saria Zilan. – Végig a földet bámulta, nem nézett rám, azt mondta, a vallása tiltja, hogy ránézzen egy nőre.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése