Aktuális

Tatai gyermekgyilkosság: pszichiátriai kezelés alatt is állt az anya

A gyermekvédelmi rendszert is hibáztatja az a férfi, akinek a kislányát néhány nappal ezelőtt gyilkolta meg az anyja egy tatai panzióban. A nőnek alkoholproblémái voltak, amire már az óvoda is felhívta a figyelmet.

Időszakonként ittas volt

Hétfőn találták meg annak a nyolcéves kislánynak a holttestét Tatán, akit a hétvégén a rendőrség is keresett. A kislányt egy tatai panzióban ölte meg a vér szerinti anyja. A 41 éves Á. Anikó beismerő vallomást tett, a rendőrség azonnal őrizetbe vette. Az apa kedden az Indexnél jelentkezett, hogy elmondja saját szemszögéből a történetet: a gyámhatósági papírokat és az óvodában készült feljegyzéseket is megmutatta.

Laura 2007-ben született. Az apának felesége és felnőtt fiai voltak. A férfi nem hagyta el a családját, felesége elfogadta, hogy férjének született egy házasságon kívüli gyermeke. A gyereket az apa a nevére vette, és gondoskodott is róla: rendszeresen látogatta, majd 2 és fél éves kora után szinte minden hétvégén elvitte magához. A kislány az anyjával és a nagyanyjával élt Budán, ott is kezdett óvodába járni. Az apa a családjával 2009-ben Szigetszentmiklósra költözött. 

A férfi elmondása szerint 2011-ben kezdődtek a problémák: a gyámhatóságnál készült hivatalos okiratban szerepel, hogy az anya délutánonként erősen ittas állapotban rendszeresen ott ült az egyik sörözőben, és vele volt akkor 5 éves kislány is.

Fehér koporsó

A gyámhatóságnak 2012. június 20-án az óvoda is kiállított egy igazolást. Eszerint “időszakonként előfordult”, hogy az anya reggel részegen érkezett a gyerekkel az óvodába, és akkor is ittas volt, amikor délután érte ment. Előfordult olyan is, hogy emiatt az apát kellett értesíteni, akire az óvodai vélemény szerint “mindig megbízhatóan lehetett számítani”, és a gyermek is szívesen volt vele. A nő ebben az időben pszichiátriai kezelés alatt állt. Többször volt kórházban. Az apa állítása szerint a nő folyamatosan gyógyszert szedett, és ivott rá. 

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

2012 júniusában az anya azzal hívta fel a gyermek apját, hogy most mennek a kislánnyal a patikába, ahol gyógyszereket fog venni, aztán megöli magát és a gyereket is. Az apának azt mondta: rendeljen majd szép fehér koporsót Laurának.

Ezek után 2012 júliusában az anya és az apa közjegyzőnél állapodtak meg a gyermek közös felügyeletéről. Az erről született közjegyzői okirat szerint hétfőtől csütörtökig az anya, péntektől vasárnapig pedig az apa van a gyermekkel. Nem sokkal később, augusztusban az apa egy láthatás után nem adta vissza a gyermeket az anyának. Ezt azzal indokolta, hogy az anya megint részegen érkezett.

A nő emiatt feljelentette az apát a rendőrségen. Gyermek-elhelyezési per indult: mindketten keresetet nyújtottak be. Az ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróságon az anya mint felperes keresetére született végzés. Laura az ideje nagy részét az apjával töltötte, már Szigetszentmiklóson járt nagycsoportba, majd ott ment iskolába is. Az apa és családja igyekezett mindenben gondoskodni róla: a kislány táncórákra járt, és megtanult korcsolyázni is. 

Öt napig a halott gyerekkel

Anyjával leginkább Skype-on vagy telefonon tartotta a kapcsolatot. Az anya ugyanis ebben az időben sokat volt külföldön: Ausztriában, majd Olaszországban próbált munkát találni. Anya és lánya ritkán találkoztak: az apa felügyelete mellett egy-egy délutánt töltöttek el egy bevásárlóközpontban vagy valamilyen nyilvános helyen.

Miután a külföldi munkavállalás nem sikerült, az anya az utóbbi időben Tatabányán élt, ahol lett egy élettársa és munkája is. Az apa mostanában úgy érzékelte a telefonbeszélgetéseikből, hogy nem iszik, és rendezett életet él. Ezért sem tiltakozott az ellen, hogy a nő húsvétra elvigye magához a gyereket.

Az ominózus csütörtökön az apa vitte el a kislányt a nő lakására. A nő a kislánnyal azonnal elindult Tatára. Itt egy olyan panzióban bérelt szobát, ahol a vendég megkapja a kulcsot, de nincs recepció, azaz nem látják, melyik vendég mikor megy és jön. Az apa másnap telefonon kereste az anyát, aki különféle történeteket talált ki arról, hol is vannak, és mit csinálnak a barátnőjével közösen.

Az apa másnap elérte az állítólagos barátnőt, és kiderült: nem tudja, hol van Laura, és egyáltalán nem is találkoztak. A férfi ezután rögtön elindult Tatabányára, és nyomozásba kezdett. Végül a rendőrség kérte le Anikó telefonjának koordinátáit, így találták meg a kislány holttestét a tatai panzióban.

Az anya már odaérkezésük napján, csütörtökön megölte a kislányt: kötelet és kést használt. Az apa csak abban reménykedik, hogy gyógyszert is adott a kislánynak, aki így nem szenvedett sokat. A nő ezek szerint öt napon át ott volt a halott gyerekkel a szobában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top