Aktuális

Nem kaptak fizetést, felmondtak az idősgondozók

Felmondtak a Humán Szolgáltató Központ dolgozói, mert január óta nem kaptak fizetést. Az idősek ellátás nélkül maradhatnak.

Felmondtak Martfűn a Kelet-magyarországi Humán Szolgáltató Központ dolgozói, mert január óta nem kapták meg fizetésüket. A házi segítségnyújtó szolgáltatás munkatársai hivatalosan már nem vállalják az időskorúak gondozását, erről tájékoztatták a munkáltatójukat és az ellátottakat is. A probléma öt dolgozót és legalább nyolcvan ellátottat érint – írja a Szoljon.hu.

Nem kaptak bért

A gondozók már a decemberi bérüket is csak január közepén kapták meg, azóta viszont egyetlen fillért sem utalt nekik a munkáltató Humán Szolgáltató Központ, így hivatalosan április 13-tól már senki sem gondozza a szolgáltató központtal szerződött csaknem nyolcvan idős embert. A gondozónők nemcsak a bevásárlást, gyógyszerkiváltást intézték, hanem szükség esetén ápolták is őket.

A helyi önkormányzat felvette a kapcsolatot a szolgáltatást biztosító szervezet vezetőivel, keresték az együttműködést, de teljes elutasításba, érdektelenségbe ütköztek.

Hiányosságokat tártak fel

A Magyar Államkincstár Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága átfogó ellenőrzést rendelt el 2013-ra a Humán Szolgáltató Központnál. A szolnoki telephelyen hiányosságokat tártak fel a gondozónők munkájában.

A megoldást az Önkormányzat a Református Egyházzal való összefogásban látja. Közösen hoznának létre házi segítségnyújtással foglalkozó szervezetet, azonban a törvényi szabályozás miatt nem tudnák az összes idős embert ellátni. Jelen pillanatban annyi biztos, hogy nincsenek gondozók, akik ellátnák az időseket, így ők nem is tudják, mire számíthatnak az elkövetkező napokban.

 További cikkek idősek ellátása témában az NLC-n:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top