Aktuális

A tanárnő biztatta a diákjait, hogy csúfolják az osztálytársukat

A tanárnőt tette miatt kirúgták az állásából, ám szerinte igazságtalanság történt.

Egy New York-i tanárnő, Madeline Luciano állítólag arra biztatta nyolcadikos diákjait, hogy csúfolják ki egyik 13 éves, lány osztálytársukat. A diákok a táblára írhatták, hogyan jellemeznék a lányt, ők pedig durván kihasználták a lehetőséget. Olyan szavak kerültek fel a táblára, mint a csúnya, az idegesítő, vagy épp a szélhámos. A csúfolódást csak akkor hagyták abba, amikor a lány sírni kezdett.

Az esetből botrány lett, és az iskola vizsgálatot követően elbocsátotta a tanárnőt, illetve az engedélyét is bevonták, hogy más oktatási intézményben se vállalhasson munkát.

Madeline Luciano
Madeline Luciano

A tanárnő azt állítja: nem akart csúfolódást

Luciano most pert indított a város oktatási osztálya ellen, hogy visszaszerezze az engedélyét és újra tanárként helyezkedhessen el egy másik iskolában. Azt állítja, hogy nem arra akarta rávenni a diákokat, hogy csúfolják ki az osztálytársukat, hanem éppen ellenkezőleg: le akarta állítani a  csúfolódást, és egymás tiszteletére akarta tanítani őket. 

Mint mondta, a lányt rendszeresen bántották az osztálytársai, azon a napon épp az iskolatáskáját dugták el. Ezután kérte meg a tanulókat, hogy írják le, mi a problémájuk a lánnyal, így kezdődött el a kegyetlen csúfolódás.

Azt, hogy a tanárnő mennyiben hibázott, illetve pontosan kinek van igaza, nem egyszerű megítélni. Nektek mi a véleményetek?

Forrás: nydailynews.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top