Aktuális

Óvodai beiratkozás: hiányzik egy kulcsrendelet?

Itt állunk az óvodai beiratkozás kapujában, és még semmit sem tudni arról, vajon tényleg minden hároméves gyereknek el kell-e kezdenie az ovit szeptembertől? Ha nem, mi kell hozzá? És mi lesz a zsúfoltsággal?

Az óvodavezetők sem tudják?

“A fiam évvesztes, idén novemberben tölti be a negyedik évét. Tavaly éppen emiatt esélyünk sem volt arra, hogy bekerüljünk az oviba, még egy évet bölcsődébe járt. Nálunk, a III. kerületben elég nehéz helyzet van, ugyanis a szülői értekezleten mondták, hogy megszűnt egy intézmény, és az oda járó gyerekeket is a mi körzetes óvodánkba irányítják. Emiatt biztosan még nagyobb lesz az amúgy is jelentős túljelentkezés” – mondja Orsi.

Petráék a XII. kerületben laknak, az egyik olyanban, ahol híresen sok gyerekes él, és emiatt az óvodák kihasználtsága is sokszor meghaladja a száz százalékot. “A lányom szeptember közepén tölti be a harmadik évét, de gondoltuk, már most megpróbálunk körbekérdezni, mennyi esélyünk van a bejutásra. Teljesen ledöbbentem. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy sem az óvodában dolgozók, de még maguk az óvodavezetők sincsenek felkészülve, mire számíthatnak majd szeptembertől, illetve most, a májusi beiratkozáskor. Nem tudják, hány gyerek fog jelentkezni, mekkora lesz a túljelentkezés, milyen esélyeink vannak, de azt sem, ami őket a legjobban érinti: hány hároméves kezdi meg nálunk majd az évet.”

Nyakunkon a beiratkozás, de hol a rendelet?

A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület vezetője, Fábián Katalin is ezt látja a legnagyobb problémának. Hogy az intézményeket nem informálják, így nem tudják maguk sem, mire számíthatnak, és emiatt a szülőknek sem tudnak semmit mondani. “A nemzeti köznevelési törvény ide vonatkozó részében korábban megjelent, hogy majd később, egy oktatásért felelős miniszteri rendelettel szeretnék szabályozni azt, kit, mikor, hogyan és milyen feltételekkel lehet a kötelező óvodáztatás alól felmenteni. Mindeddig azonban semmilyen rendelet nem jött erről ki” – mondja a Nők Lapja Cafénak a vezető, aki beszélgetésünk alatt is a Magyar Közlönyt bújta, hátha naprakészebb információk vannak benne.

Augusztus 31-ig még az a szabályozás van érvényben, hogy az iskola előtti évben, azaz ötéves kortól kötelesek az óvodák felvenni a gyerekeket. Többszöri módosítással végül most szeptember 1-től vezetik be azt, hogy minden harmadik évét betöltött gyereknek is helye van az ovikban. Csakhogy – mondja Fábián Katalin –, sok szülő szeretné inkább otthon tartani a gyereket, de hogy ezt hogyan és miként teheti meg, egyelőre senki sem tudja. Egy régebbi változat szerint felmentést a jegyző adhatna, amit az óvodapedagógusok megvétóztak, mondván, erről mégiscsak egy szakértőnek kellene döntenie.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Zsúfolt óvodák a fővárosban

Folyton téma az is, hogy zsúfoltak az óvodák. Fábián Katalin erre azt mondja: minden statisztika szerint évről évre több hely van az óvodákban, mint amennyi gyerek, mégis: nagyon sok olyan intézmény van, ahol kétszeres-háromszoros a túljelentkezés. Azaz van elég férőhely, csak nem jó helyen.

“Az Alföldön például gond nélkül bejut egy gyerek az óvodába, de Budapesten és környékén nehezebb a helyzet. Ózdon, Kerecsenden és Dunakeszin például tudom, hogy az önkormányzat előre gondolkodván a kötelező korhatár lejjebb szállításán, bővítette a férőhelyek számát. De a főváros egyes kerületeiben ez az időszak minden évben gondot okoz.”

Könnyű belátni, hogy azon óvodák, ahol nem történt meg a bővítés, elég nehéz helyzetbe kerülhetnek majd szeptember elseje után, amikor minden hároméves gyereket fel kell venniük… Fábián Katalin elképzelni sem tudja, mi lesz, ugyanis ötvenfős csoportok nyilván nem lehetnek ezentúl sem. Amíg nincs meg a rendelet, nem tudni, mi kell a felmentéshez. Annyit lehet sejteni, hogy nemcsak az egzisztenciális szint, az anyagiak számítanak, hanem az érzelmi, mentális fejlesztésre alkalmas családi légkör megléte is kell ahhoz, hogy valaki otthon tarthassa a gyerekét. Ráadásul, ahogyan arról már mi is írtunk, a családi pótlék folyósítását is a kötelező óvodalátogatáshoz kötnék – de az alól is ki lehet bújni.

Kérdésünkkel megkerestük az illetékes minisztériumot is. Az Emmi-től írásban azt a választ kaptuk, hogy a kérdéses rendelet fogja majd rendezni többek között azt, hogy mi a kérelem benyújtásának határideje, vagy hogy ki kit köteles értesíteni. “A rendelet kihirdetése rövidesen várható”- írták levelükben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top