Aktuális

Éden Hotel: a TV2-nél tényleg ennyire érzéketlenek?

Elnézést ugyan nem kérnek senkitől, de belső vizsgálatot indítanak. Ha kell, akár külsős szakértő bevonásával. Úgy látszik, még mindig nem egyértelmű a TV2-nek, mi történt az Éden Hotelben.
Az ügy előzménye, hogy az Éden Hotel pénteki adásában Gábor erőszakosan próbálta rávenni Nórit a szexre. A lány folyamatosan nemet mondott, mire Gábor becsmérelni, majd hibáztatni kezdte, kimerítve ezzel a verbális agresszió teljes tárházát. Az esetről másnap Nóri zaklatottan azt mondta a nézőknek: undorodik Gábortól, azt kívánja, bárcsak ne kellene soha többet látnia. Gábor minderre úgy reagált: ő azt csinál Nórival, amit akar – ismét komoly tanúbizonyságot téve az intelligenciájáról. Az esetre az Üvegplafon blog hívta fel a figyelmet, alaposan felkavarva ezzel a hazai közvéleményt. A média álláspontja egyértelmű volt: bántalmazásként, erőszakként értékelték a történteket, ami természetesen egybeesett a hazai jogvédők, többek között NANE, a PATENTNői Érdek és a Nőkért Egyesület véleményével.
 

“Csábítás volt!”

Hétfő délutánig a TV2 hivatalos álláspontja szerint nem történt erőszak. Fontos megjegyezni, hogy korábban vágatlanul leadták az egész jelenetet. Hiszen vállalható… Gábor erőszakosságát csábításként aposztrofálták, a felelősséget pedig teljes egészében Nórira tolták, azzal érvelve, hogy később a lány is azt állította: valójában nem történt semmi különös. Az ember mindeközben pedig döbbenten állt, hogy tényleg ennyit tudunk felmutatni 2015-ben emberi jogok terén? 

Hétfő estére azonban mindezt a csatorna vezetése kénytelen volt átértékelni, az esti hírműsorban beolvasott közleményüknek ugyanis már teljesen más tartalma volt. Bejelentették, hogy belső vizsgálatot kezdeményeznek, és elismerték, hogy hibát követtek el azzal, hogy leadták a jelenetet.

Jó lett volna, hogy ha hozzáteszik, hogy minden ehhez hasonló erőszakos cselekményt elítélnek, és az is, ha elnézést kérnek Nóritól és mindazoktól, akiket a jelenet megsértett, de a csatorna vezetése ezt már nem tartotta fontosnak vagy indokoltnak.

A TV2 közleményének teljes szövegét itt olvashatjátok.

Újabb ügy a médiahatóság asztalán

Szintén hétfőn a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság is eljárást indított a csatorna ellen, többek között lakossági panaszok miatt. Ráadásul, mivel a TV2 műsora a brit joghatóság alá tartozó Super TV2-n is fut, az egyik eljárásba az EU-t is be kell vonni. Vagyis lehet, hogy a Morning Show-s botrányhoz hasonlóan végül a TV2-t is elmarasztalják majd.

Más következménye az ügynek egyelőre nincs. Éden Gábor vígan folytathatta a játékot. Pedig a szabályzat elvileg egyértelmű: annak, aki erőszakos a játékostársaival, azonnal haza kell utaznia. Ahogy ez történt Kerekes Beussal is, akit egy pofon miatt zártak ki. Kíváncsian várjuk a csatorna további intézkedéseit, vagy egy pofon súlyosabb tett lenne, mint egy lány fizikai és verbális zaklatása? 

Ha igen, mit ér egy ilyen szabály? És mit ér egy beismerés?

A 23 női civil szervezetből álló Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), a Patent, a NANE és a Nőkért Egyesület közleményt adtak ki, melyben üdvözlik a hiba beismerését, de követelik, hogy TV2 vonja felelősségre szerkesztőit, kérjen bocsánatot nézőitől és az érintettől, valamint zárja ki az erőszakoskodó szereplőt. (Mivel a műsort már előre leforgatták, ezért ez utóbbit nem lehet teljesíteni – a szerk.)

“A nagy nézettségű műsoroknak óriási hatásuk van a társadalom szemléletmódjára, arra, mit tartanak az emberek elfogadhatónak. Látszik, hogy Magyarországon a nők elleni erőszaknak még akkor sincs semmiféle következménye, ha arról videó készül. Így válik természetessé, elfogadottá a nők elleni szexuális erőszak. Az erőszak tabusítása, bagatellizálása, “csábítási kísérletként” való értelmezése miatt nők ezrei hallgatják el az őket ért traumákat. Ez járul hozzá ahhoz a káros társadalmi normához, ami azt várja el a nőktől, hogy csendben tűrjék a férfiak visszaélését, ne tegyenek feljelentést a hasonló ügyekben” – írják.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése