Aktuális

Kerekes székes lányok albérletet keresnek – 2. rész

Néhány hónappal ezelőtt írtunk két fiatal kerekes székes lányról, akik hónapok óta albérletet kerestek, de hiába. A háztömbök vagy megközelíthetetlenek voltak kerekes székkel, vagy kiadták a lakásokat, mire telefonáltak. Kálváriájuk szerencsére nemrég megoldódott. Na, nem ment minden simán.

Reménytelenül hosszú ideig kerestünk kiadó albérletet – kezdi a mesélést Bea. Szerencsére az utolsó pillanatban találtunk. Így is muszáj volt kérnünk néhány nap haladékot az előző albérlet tulajdonosától. Korábban már majdnem megállapodtunk valakivel, de végül mi mondtuk vissza az üzletet. Egyre drágább lett ugyanis az albérleti díj, szerződés pedig sehol. Hatvanezer forint plusz rezsiről indultunk, két havi kaucióval, de a tulajdonos minden héten kitalált valamit. Először csak a bútoraival kapcsolatban gondolta meg magát; ott akarta hagyni az összeset az albérletben. Hiába mondtuk, hogy nem férünk így el a kerekes székekkel, illetve ha mi tároljuk valahol a bútorokat, az pluszköltséggel jár, ő hajthatatlan volt. Utána kitalálta, hogy nekünk kell fizetni a bejelentés költségeit is. A végén pedig azzal állt elő, hogy az úgynevezett vízmelegítési díjért plusz tízezer forintot kér havonta, ez máshol ezer forint volt. Azt hiszem, ezzel a felújítási alapot akarta behajtani rajtunk, na ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Kerekes székes lányok albérletet keresnek: 2. rész

Minden jó, ha a vége jó?

A kiköltözés határideje előtti egyik éjszaka Bea idegesen a netet bújta. Az albérletekről szóló egyik Facebook-oldalon talált egy jónak tűnő hirdetést egy óbudai panellakásról. Másnap Bea felhívta a tulajdonost, és megnézte a lakást. Jónak tűnt. Bea szerint ráadásul a mozgássérülés sem jelentett hátrányt, sőt. “A házaspáron az érződött, hogy szeretnék nekünk kiadni, mert tudják, mennyit segítenek ezzel. Tény, hogy drágább, mint terveztük: összesen 100 ezer forintot szerettünk volna a bérleti díjra és a rezsire költeni, ez az albérlet több tízezer forinttal többe kerül. De a végén már úgy voltunk vele, legfeljebb még jobban spórolunk, csak oldódjon már meg a lakáskérdés. Sokat számított az is, hogy a tulajdonosokkal kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak.”

Megnézem
Összes kép (1)

 Az újdonsült albérlet képekben

Happy end kompromisszummal

Beáék története tehát megoldódott, a találkozó után néhány nappal a lányok már birtokba is vehették lakást. A közlekedés persze nem teljesen akadálymentes. “A liftig segítek Lillának, mert ő elektromos székkel jár, és azzal nehezen tudna bejutni a házba. A lakásban is jól jön a támogatásom, a mellékhelyiség és a fürdőszoba ajtaján ugyanis nem férünk be a kerekes székekkel. Szerencsére én egy rövid időre ki tudok szállni belőle, így tudok segíteni Lillának. A szobákban és a konyhában elférünk.” Beáéknak ugyan tényleg nem sok pénzük marad havonta, de Bea szerint a lényeg nem ez. Hanem az, hogy önállóak lehetnek, és egymás támogatását leszámítva nem szorulnak senki segítségére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top