Aktuális

Tampon nélkül futotta végig a maratont

Tampon és egészségügyi betét nélkül futotta végig a London Maratont egy fiatal nő. Szokatlan üzenetével azt hangsúlyozta, a menstruáció hozzátartozik a nőiességhez, az a női test része, és nincs mit szégyellni rajta.

A 26 éves Kiran Gandhi évek óta a London Maraton lefutására készül. Arra nem számíthatott, hogy az idei verseny épp a menstruációs ciklusa kellős közepén éri. Tamponnal futni maratont nem alternatíva, így az egyetlen lehetőség a vastag intimbetét, ami ugyanakkor rendkívül kényelmetlen, és végig akadályozta volna a futásban.

Kiran a versenyt nem akarta lemondani, inkább úgy döntött, nem használ sem tampont, sem betétet. Mindezzel meglehetősen szokatlan üzenetet küldött.

Tampon nélkül futotta végig a maratont

A Harvardon végzett Kiran különös tettét ekként magyarázta: “Azokért nőkért futottam a lábamon végig csepegő vérzéssel a maratont, akiknek egyáltalán nincs lehetőségük tampont használni, és azokért is, akiknek a fájdalmak, a kellemetlenség ellenére is úgy kell tenniük, mintha ez nem létezne.”

Kiran üzenetével azt is hangsúlyozta, a nők menstruációs ciklusuk kellős közepén is képesek keményen dolgozni. A fájdalmak, a kellemetlenség, a kínos pillantások ellenére is elérte célját, lefutotta a maratoni versenyt.

A menstruáció a női lét természetes velejárója, semmit nem kéne azon szégyellnünk. A vérzés csodás dolog, nőiségünk, a testünk része, és hozzátartozik ahhoz, hogy képesek vagyunk életet adni…

További tampon, menstruáció témájú cikkek az NLCafén

Forrás: The Stir

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése