Aktuális

Sikeres-e egy nő, ha nincs családja, és így boldog?

Tudjuk-e, milyen egy sikeres nő? Azt jobban, milyen egy sikeres férfi, legalábbis az általános vélekedés szerint. A kislányoknak azt mondjuk: szép vagy, csinos vagy, pedig kezdhetnénk azzal is, hogy okos vagy.

Mit akarnak a fiatalok? Pénzt, szakmai sikereket, szép családot, sikeres magánéletet. Mindezt együtt. És míg sokáig mindez csak álom volt, a mai huszonévesek úgy gondolják, ők igenis megkaphatják ezeket. Akár fiúk, akár lányok.

Magyarországon a sikeres nők rejtve vannak. A legsikeresebb magyarokat bemutató kiadványban 49 férfi között például idén csak egyetlen nő szerepelt, viszont szinte mindennap olvasni interjút valamely jeles közéleti szereplőtől, aki emlékezteti a nőket arra, hogy elsődleges feladatuk a család és az anyaság. A hétköznapi emberek véleménye, ha nem is ennyire sarkos, de a neveltetésükből fakadóan mégis sokszor efelé mutat. 

Neveléssel kódoljuk be a szerepeket

A lányokat arra nevelik, hogy dicséretre várjanak, arra, hogy értékeljék őket. Igen, elsősorban a személyüket, nem is a tetteiket. “Szép vagy, kedves vagy, biztosan tetszeni fogsz” – ezek a kislányokat dicsérő leggyakoribb szavak. Csak ezután szokott következni az, hogy ügyes, vagy szorgalmas egy lány, és ha már mindez megvolt, csak akkor lehet okos. 

Eszerint a világkép szerint a férfiak küzdelemre, győzelemre születtek, az ő sikerük az, ha legyőzik az ellenfeleiket, megszerzik maguknak az első helyet, vagy megnyernek egy vitát, egy tárgyalást. Nem kell különösebben törődniük azzal, ki mit gondol róluk, hogyan néznek ki, illendően viselkednek-e, van-e családjuk, részt vesznek-e egyáltalán a gyerekeik nevelésében.

Kisbabakortól élnek bennünk ezek a mélyen gyökerező képzetek. Az a nemrég az internetre felkerült videó, melyben ugyanazt a kisbabát beöltöztetik lány-, majd fiúruhába, és a két öltözetben készült kép alapján (természetesen eltitkolva, hogy ugyanazt a kicsit látni a két képen) véleményeztetik, milyen is lehet a baba a valóságban, szomorúan megerősíti mindezt.

A rózsaszín masnis baba fotóját látva repkedtek, a cukiságtól elolvadt vélemények, hogy divattervező, tanár vagy színésznő lesz a kicsi, aki babaként is a kedves, “lányos” jelzőket kapta meg, míg ugyanezt a babát vagány ruhákban ábrázoló fotó láttán ugyanezek az emberek egy jövőbeli menő, sikeres figurát, baseballjátékost láttak bele.

Ha valódi változást akarunk, a nemek szerinti kategorizálást és a beskatulyázást jó lenne kicsi kortól elkerülni.

A sikeres nő mércéje a legtöbb kívülálló szemében ma is a család, míg a férfié a pénz és szakmai siker.

Ahogy egy kislány életében telnek az évek, ahogy várják tőlük, ők szorgosan tanulnak. Jobb jegyeik vannak, a legtöbbjüket – akár öntudatlanul is, bár szomorúan sokszor egyenesen – lebeszélik arról, hogy a műszaki, reál tudományok érdekeljék. A lányok így zömmel elindulnak olyan pályák felé, amelyben továbbra is mások megítélésétől függ az eredményességük. Sokan egész életükben szenvednek a tisztelet, a megbecsülés, az elismerés hiányától, és görcsösen vágynak arra, hogy a környezetük, a munkahelyük, vagy legalább az állam elismerje az erőfeszítéseiket. Ha máshol nem, az anyaságban, ahol sokan a legapróbb dolgon is képesek ölre menni a tökéletességet hajszolva.

Mindeközben a sikeres férfi a közvélekedés szerint az, aki feltalálja, megszerzi, megtervezi, felépíti vagy meghódítja a siker újabb és újabb lépcsőfokait. Nincs szüksége kitűnő bizonyítványra, még egy diplomára, mások jóváhagyására vagy támogatására. A sikeres férfi nem kérdés, hogy a szakmájában sikeres, vagy legalábbis sok pénze van, de még a férfimércével is nagyon sikeres nők is szinte kivétel nélkül úgy nyilatkoznak, hogy az ő igazi büszkeségük a család. 

A család vagy karrier kérdésében tízből hat nőnél, bár a kérdés megítélése az életkorral együtt folyamatosan változik, a család az elsődleges. A férfiaknál – főleg a magas és az alacsony státuszú célcsoportokban – már nem olyan egyértelmű a család elsődlegessége a karrierrel szemben.

Sikeres-e egy nő, ha nincs családja, és így boldog?

Sportban az igazság

Amíg a lányok neveltetésük miatt sokszor még ma is másoktól várják az elismerést, addig a fiúk igazi terepe évezredek óta a versengés, a küzdelem. Ha esetleg egy lány túl nyíltan versengő, vagy egy fiú nem akar erős, gazdag vagy híres lenni, azt nagyon sokan  furcsállják. 

Szerintünk a nemek közötti egyenlőség megteremtésében éppen ezeknek a beidegződéseknek a lebontására kulcsszerepe lehet a sportnak. És mikor is mondhatnánk ezt határozottabban, mint Hosszú Katinka bravúros kazanyi szereplése után?

Kutatások szerint azok a lányok, akik csapat- és versenysportokat űznek, nagyobb valószínűséggel szereznek egyetemi diplomát, és az évek múltán nemcsak könnyebben találtak munkát, de közülük többen mondták azt, hogy el tudják képzelni magukat valamilyen közéleti vezető szerepben is. Megtanulni győzni és túlélni vereséget, jó felkészülés tehát a munka világára is.

Habár az elmúlt években a nők komoly lépéseket tettek az egyenlőségért, és azért, hogy úgy legyenek boldogok, ahogy azt szeretnék, még mindig hosszú út áll előttünk.

Egyre több sikeres nő és fiatal lány áll gyermekeink előtt jó példaként, akiktől sokat tanulhatunk, és nem csak érdemes, de fontos is, hogy elengedjük a belénk rögzült sztereotípiákat.  

Sikeres-e egy nő, ha nincs családja, és így boldog? Lehet-e felnézni a férfira, aki elégedett, csodás családapa, fiú és fivér, de se sok pénzt nem keres, sőt a szakmájában sem ért el rendkívüli teljesítményt?

Jó lenne, ha ez nem lenne kérdés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top