Aktuális

Iskolakezdés: még cserélik az ablakokat, de télen már nem lesz huzat

Találtunk olyan iskolát, ahol a tanév első napjaiban még tart a felújítás. Oké, biztos nem lehet most könnyű a szülőknek és a legkisebbeknek, cserébe viszont új ablak lesz, télen pedig nem lesz huzat. Ennek is örüljünk.

Még szeptember elsején is építési terület az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola egy része. Információnk szerint hétfőn 12:30-kor kaptak hírt a szülők arról, hogy néhány osztálynak nem kezdődhet el a tanítás se kedden, se szerdán, majd talán csütörtökön. Végül hétfő délután tudatták a szülőkkel, hogy elkezdődik a tanítás, de azok az osztályok, amelyeknek a termében még tartanak a munkálatok, a szomszédos tanítóképzőben kezdik a tanévet. Az évnyitó elmarad, majd az osztályfőnökök megüzenik, hogyan lehet átvenni a könyveket. “Kissé káosz volt most az egész iskolakezdés. Nem értjük, miért csúszott bele a felújítás a tanévkezdésbe – mondta az NLCafénak az egyik gyerek apukája. – A tanárok, tanítók nagyon jó fejek, mindent megtesznek. Tudjuk, hogy nem rajtuk múlik, hanem a fenntartón” – folytatta a szülő. Az is kérdés, hogy a korszerűsítés után bírni fogja-e a takarítóbrigád a termek takarítását, mert a szülők szerint szükség lesz rájuk is.

 Májusban derült ki, hogy van pénz a felújításra

Megkerestük az érintett iskolát, ahol készségesen válaszoltak minden feltett kérdésünkre. “Pontosan július 14-én kezdődtek meg a felújítási munkák. Bár ez az iskolakezdés szempontjából valóban nem szerencsés, és kicsit későn kezdődött, de nagyon örülünk, hogy ez megvalósul. A beruházást a fenntartó ELTE fizette egy 2013-as uniós pályázati forrásból, ennek a rendelkezésre állása utolsó pillanatban, májusban derült ki. Nekünk már megvoltak a tervek hozzá, így megvalósult az iskola nyílászáróinak cseréje és a homlokzat hőszigetelése. Bár a takarításban minimálisan számítunk a szülők segítségére, de a beruházó biztosított egy profi takarítócéget, akik már elkezdték a munkát” – mondta megkeresésünkre Mesterházy Ferenc. Az igazgató tudja, hogy a felújítás az iskolakezdésre kisebb kellemetlenséggel járt, de nem elhanyagolható, hogy így télen már jól szigetelt teremben ülnek majd a diákok.

“A felújítási munkálatok ütemezése műszaki okok miatt lényegesen eltér az előre meghatározottaktól”

Az iskola honlapján az alábbi információk várják a szülőket.

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az intézményünkben zajló felújítási munkálatok ütemezése műszaki okok miatt lényegesen eltér az előre meghatározottaktól, ezért az ’A’ épületben (1126 Budapest, Kiss János altb. u. 42–44.)

10 tanteremben nem tudjuk elkezdeni a tanítást.

A fent megjelölt okok miatt az alábbi megoldás született:

1. évfolyam:

Az 1. évfolyamnak saját osztálytermet biztosítunk, ahol a tanítók a szokásos rend szerint megkezdhetik a tanítást. A szeptember 1-jére hirdetett szülői értekezletet is megtartjuk.

1.a – A ép. 111. terem
1.b – A ép. 113. terem
1.c – A ép. 112. terem

2–4. évfolyam:

A kivitelező legkorábban csütörtöktől fokozatosan tudja átadni a tantermeket, ezért az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar termeiben és az iskola elkészült tantermeiben kerülnek osztályaink elhelyezésre.

2.a – A ép. 017. terem
2.b – Kar 129. terem
2.c – Kar 130. terem
3.a – Kar 120. terem
3.b – A ép. 109. terem
3.c – A ép. 110. terem
3.d – A ép. 213. terem
4.a – A ép. 212. terem
4.b – Kar 121. terem
4.c – Kar 127. terem
4.d – Kar 119. terem

Az iskolánk termeiben elhelyezett gyerekek 7:30-tól mehetnek a számukra kijelölt osztályterembe. A Kar termeiben elhelyezett gyerekek iskolánk I. és II. emeleti aulájában gyülekeznek, és tanítói kísérettel mennek át a tantermekbe.

Az első tanítási napon minden évfolyamnak 4 órája lesz (11:45-ig). A napközi már ezen a napon is működik.

Mivel a tornaterem sem készült el határidőre, így évnyitót sem tudunk tartani, ezért a gyerekeknek nem kell ünneplőben jönniük. Az évnyitó ünnepségre várhatóan a jövő héten kerül sor.

Kérjük, mindenképpen az üzenőben jelezzék, hogy a gyermek mikor és kivel mehet haza. Délután a gyermekeket az ’A’ épület udvaráról vagy rossz idő esetén a termekből lehet elvinni.

A fenti okok miatt a tankönyvek átvételének időpontjáról, helyéről és módjáról az osztályfőnökök adnak tájékoztatást szeptember 1-jén. Az étkezést a befizetési rendnek megfelelően mindenki számára biztosítjuk.

Kérjük, hogy minden, a fentiekben leírtakon kívül kapott tájékoztatást tekintsenek érvénytelennek!

A csütörtöki napról, illetve az azutániakról igyekszünk időben pontos tájékoztatást adni Önöknek.

A FELSŐ TAGOZATRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK:

A tanévnyitó ünnepség időpontja, helyszíne: 2015. szeptember 1. (kedd) 900 – ‘B’ épület aula. Az első tanítási napon minden évfolyamnak 4 órája lesz (11:45-ig). A napközi már ezen a napon is működik.

Iskolakezdés: van olyan suli, ahol szeptember elsején még cserélik az ablakokat

 Olvass még az iskolakezdésről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top