Aktuális

A menekülteket figurázza ki a Charlie Hebdo

Az emlékezetes januári terrortámadást követően a szatirikus francia hetilap, a Charlie Hebdo ismét gúnyos cikket tett közzé hasábjain. Ezúttal a menekülteket karikatúrázza ki ízléstelen módon.

A januári terrortámadás következtében a francia Charlie Hebdo szerkesztőségének 12 alkalmazottja halt meg, mert lapjuk provokálta az iszlám világot. Ezúttal ismét határokat feszegető karikatúrát tettek közzé a szatirikus hetilapban, a néhány héttel ezelőtt vízbe fulladt 3 éves kurd kisfiú, Aylan al-Kurdi tragikus esetéből csináltak viccet.

A karikatúrán az egyik gyorséttermi lánc emblematikus figurája az “Isten hozott benneteket, menekültek – mai ajánlatunk 2 gyerekmenü 1 áráért” felirattal látható, utalva a szerencsétlenül járt kisfiúra.

Egy másik karikatúrával a Charlie Hebdo még tovább feszegeti a jó ízlés határait.

A szöveg szerint “a keresztények tudnak a vízen járni, míg a muszlim gyerekek megfulladnak”.

A szatirikus hetilapot máris sokan bírálják megjelentett rajzai miatt, ugyanakkor olyan vélemények is akadnak, melyek szerint a Charlie Hebdo cikkével az európai vezetők menekültüggyel kapcsolatos tehetetlenségére próbál rávilágítani.

További Charlie Hebdo témájú cikk az NLCafén

Forrás: Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top