Aktuális

Bevezették a heti négynapos munkaidőt egy magyar cégnél

Egy magyar cégnél bevezették a négy napos munkahetet. A valamivel hosszabbra nyúló munkaidőt háromnapos hosszú hétvégén pihenhetik ki a dolgozók. Azt mondják, a rendszer tökéletesen működik.

Egyre terjed az a nézet, mely szerint érdemes lenne sutba vágni a hagyományos, ötnapos munkahetet, és megérné pénteken elkezdeni a hétvégét. A négy- vagy extrémebb esetben háromnapos munkahét révén elégedettebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb munkavállalók nemcsak a kevesebb megbetegedés miatt hajtanak hasznot a cégnek és a társadalomnak, hanem amiatt is, mert kreatívabbak, motiváltabbak, jobban odateszik magukat a munkahelyükön. A világon egyre több cégnél vezették be máris ezt a munkaformát, és már magyar vállalkozásra is van példa. Igaz, ennél a pici cégnél kényszerből vezették be a négy napos munkahetet, de nemhogy nem bánták meg, egyenesen áradoznak róla – írja a hvg.hu.

Négy nap alatt 40 óra munka és háromnapos hosszú hétvége - egy cég bevezette

Reformer a négynapos munkahét bevezetésével

Az idén a hatvanat betöltő Kusinszki András a fővárosban született, de gyermekkora nyarait a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegiben töltötte, ezért itt is “őslakosnak” számít. Öt éve házat vásárolt a településen. Cége, a Nyakigláb Kft. pedig bizonyos értelemben, a munkaerő-gazdálkodásban a reformerek közé tartozik. A manufaktúrában január óta a heti 40 munkaórát nem a hagyományos 5 napos munkarendben, hanem hétfőtől csütörtökig teljesítik a mesterek.

Az asztalosokat foglalkoztató kisvállalkozásnál hatan dolgoznak jelenleg: 4 állandó mester és 2 bedolgozó asztalos. Magyaros és székely motívumokkal díszített fakerítés a legfőbb profiljuk. Eredetileg, egy évtizeddel ezelőtt hintókat, iparos szekereket restauráltak, főként múzeumok számára. 2010 óta azonban a megrendeléseik jelentősen csökkentek.

Új munkarendet kellett kitalálnia

A tulajdonosnak olyan munkarendet kellett kitalálnia, melyben a költségei csökkennek, de az asztalosmesterekkel kialakított és jól bevált rendszer nem sérül. Összetartó csapatát semmi esetre sem akarta megbontani és leépíteni, de a fizetésekből sem akart faragni. Mivel emelni nem tudott, más megoldást kellett találnia. Így találta ki a hétfőtől csütörtökig tartó, napi 10 órás munkaidőt.

Négy nap alatt 40 óra munka és háromnapos hosszú hétvége - egy cég bevezette

Megbeszélte az emberekkel, hogy reggel 8 óra helyett kezdjenek 7-kor, az eddigi 30 perces ebédidőt csökkentsék 15 perccel, és az eredeti 16.30 helyett 17.15-kor fejezzék be a munkát. Cserébe viszont pénteken nem kell dolgozniuk. Az átállás zökkenőmentesen két hét alatt megtörtént, a dolgozók elmondása szerint az egész olyan volt, mintha egy saját nyári/téli óraátállítást tartottak volna.

Hogy mit nyer vele a vállalkozó? A megrendeléseket gördülékenyebben tudják teljesíteni, mint a régi beosztásban. Tisztában van vele, hogy a Nyakigláb Kft. meglehetősen kicsi ahhoz, hogy azt állíthassa, ez a modell mindenhol működhet. De a cégvezető szent meggyőződése, ha másból nem, a három napos hosszú hétvégékből, a több pihenésből igenis képes lenne profitálni minden munkavállaló. A munkaadó és a dolgozók is azt állítják: bevált a dolog.

További munkaidő témájú cikk az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése