Aktuális

Tíz év régészeti kutatásait mutatják be Szekszárdon

Az utóbbi évtizedben Szekszárd környékén végzett régészeti kutatások, ásatások eredményeit mutatja be a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum időszaki kiállításán – értesült az MTI.

“A csaknem egy évig látható, Nem térkép e táj című tárlaton tizenkét, 2006 és 2015 között végzett jelentősebb ásatás leleteit állítják ki – mondta Ódor János Gábor, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója az MTI-nek. – A kutatások során öt hektárnyi területen mintegy ötezer objektumot tártak fel, ezekből mintegy félezer tárgyat mutatnak be” – tette hozzá. A múzeum igazgatója kitért arra, hogy a bemutatott kutatások közül az alsóvárosi temető területén végzett ásatás nem várt eredményeket hozott a neolitikum és a vaskor időszakából. A feltárt temetőrészletben a lengyeli kultúra korábban nem ismert edénytípusai kerültek elő, illetve olyan, félig nyújtott csontvázas temetkezési szokások nyomaira bukkantak, amelyek az eddigi adatok szerint ritkák voltak a későneolit társadalomban.
A kiállítás középpontjában nagyméretű térképen ábrázolják a lelőhelyeket, és arra próbálják felhívni a látogatók figyelmét, hogy Szekszárd határában milyen gazdag nyomokat hagyott a történelem. 

Tíz év régészeti kutatásait mutatják be Szekszárdon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top