Nők, akiktől rettegnek az Iszlám Állam terroristái

Reggel 8:30-ra jöttek értünk a Kurdisztáni Védelmi Erőktől (YPG) a Mártírok Hotelhez Kobaniban. Abban állapodtunk meg, hogy a nap zömét a védelmi erők női tagozatával (YPJ, azaz “jepedzsé” – ez gyakorlatilag a szervezet neve egyszerűen nőnembe téve kurdul) fogjuk tölteni, s majd délután vesszük az irányt Qameshli felé.

Mindannyian fent voltunk már hajnal ötkor. Nehezen alszik az ember, mielőtt a frontra indul.
Szlava, az egyik operatőr épp felcsatolta oldalára kését, a két másik orosz a taktikai mellényekkel babrált, amikor megérkeztek kísérőink. Koszos, fekete furgonba szálltunk be.
Bár az Iszlám Államot (arabul Dáesh-t) már kiűzték Kobaniból, a háborúnak koránt sincs vége. A kanton három oldalról áll ostrom alatt. Noha a védelmi erők negyven kilométeresre szélesítették a gyűrűt, a várostól nyugatra, keletre és délre még tartják magukat az dzsihadisták.

Apokaliptikus tájakon hajtottunk keresztül. Néptelen falvak sora szegélyezte az utat, a házakon golyónyomok, az út mellett kiégett kocsik és lövedékhüvelyek jelezték a front közelségét. A YPG sajtósa folyamatosan mobilozott a kurd hadállással, mégis rossz érzésem támadt, ahogy letérünk a főútról, és bokros, szűk földúton haladtunk a jepedzsé főhadiszállása felé.

Túl sok a fedezék a mesterlövészeknek – belőlük pedig mindkét oldalon bőven akad. Ráadásul civil furgonunkon, csakúgy, mint a sisakjainkon, úgy hatol át a Dragunov-lőszer, mint kés a vajon. Idén februárban hasonló zónában lőtték le Manszúr Husszein vezérőrnagyot; ő is úgy hitte, baráti területen, két kilométerre a frontról nem érheti baj.

Ilyenkor az ember nem igazán tud mást csinálni, mint behúzza a nyakát, és a kocsi ablakából fürkészi a tájat, remélve, nem most céloznak az autóra.

Egy órán keresztül zötykölődtünk földutakon, amikor fékezett a sofőr. A bokrokból középkorú nő lépett ki terepszínű gyakorlóruhában, kezében AK-47-es. Bámultuk a taktikai mellényére tűzött kézigránátokat, tartaléktárakat.

“No foto!” – szólt mosolyogva, majd mutatta, menjünk utána. Mentünk. Fák tövében álló házhoz vezetett. Az épület előtt, az árnyékban fotelek és egy ülőgarnitúra állt. A nő letámasztotta AK-ját a falhoz, belépett. Odabentről női hangokat hallottunk, majd feltűnt öt, szintén terepruhás, fegyveres nő.

Nem propagandadíszlet

A szíriai Rozsavéban a fegyveres női harcos nem propagandadíszlet, nem a szabályt erősítő kivétel. A kurd védelmi erők már egy évvel a polgárháború kitörése után, 2012-ben létrehozták női tagozatukat, két évvel később a harcoló női alakulatok tagjainak száma elérte a tízezer főt. Az alapvetően komcsi, zömmel férfiakból álló Védelmi Erők Katonai Tanácsa nem azért vette fel a tagjai közé a női tagozat vezetőit, mert remekül mutattak a videókon, hanem mert tűzharcokban bizonyították, hogy ők is teljesítenek úgy a fronton, mint a férfiak. Sőt, olykor jobban is.

A bizonyításra több lehetőség is akadt Szíriában, elég, ha kettőt említünk: a jepedzsé oroszlánrészt vállalt a Kobani felszabadításában, morálban pedig túlszárnyalta a férfiakat az Al-Haszaka offenzíva során.

Elvtársnők, ne lőjetek

“Ne nevezze őket hölgyeknek” – súgta a tolmács, majd jelezte, azonnal helyezzük mindkét talpunkat a földre, ugyanis a jepedzsé úgy tiszteleg meghalt katonái előtt, hogy bajtársak között nem teszik keresztbe a lábukat. A helyes megszólítás az “elvtárs” és a “harcos”, ami csak magyarul hangzik sután, ellentétben az angol combatant kifejezéssel.
Kissé félve kezdtem az interjúba Ronahi szakaszvezetővel. A harmincas éveinek elején járó parancsnok kedvesen válaszolgatott a kérdéseimre, melyek elsősorban akörül mozogtak, milyen nőként harcoló alakulat tagjának lenni. “Semmiben nem különbözik a férfiakétól.” Látva zavaromat, engedékenyen hozzátette:

“Annyi a különbség, hogy az Iszlám Állam, ami köztudottan állatnak tartja a nőket, halálosan retteg tőlünk. Hallottuk a rádiózásukban, mennyire ledermedtek a harcosaik, amikor megtudták, hogy nőkkel kerülnek szembe.”

Ennek oka, hogy valamelyik törzsi hit szerint, ha egy dzsihadista női kéz által hal meg, az nem számít a dzsihád részének, tehát nem jut azonnal a mennybe. A babonát az ISIS milíciái véresen komolyan veszik, a női harcosok azonban remekül szórakoznak rajta.

A cikk folytatását a 24.hu-n olvashatjátok.