Aktuális

Megkapta az állást, majd kirúgták a fiatal nőt a tetoválásai miatt

Miután megkapta álmai állását, félórával később már a felmondását is kézhez vehette az a nő, akitől a tetoválásai miatt vált meg a munkaadója. Az alkalmazott úgy gondolja, durván diszkriminálták.

A 27 éves Claire egy kiskereskedőcég állásajánlatára jelentkezett, ahol a feladata az lett volna, hogy ötleteket adjon, milyen termékek forgalmazásával tudná a cég nyereségét növelni. Szakmai önéletrajza és a telefonos interjú alapján felmérték szaktudását, hozzáértését, korábbi munkahelyein szerzett tapasztalatait, és alkalmasnak találták a feladatra. Claire megkapta álmai munkáját.

Aztán kapott a cégtől egy e-mailt is, amelyben a vállalkozás dresszkódját rögzítették. A szöveg tartalmazott egy olyan részt, mely szerint a tetoválásokat el kell takarni. Claire úgy gondolta, ez csupán egy régről a szövegezésben maradt kritérium lehet, de ma már egészen biztosan nem feltétele a munkavégzésnek. Válaszolt is gyorsan az e-mailre, amelyben megírta, hogy neki bizony van a kezén, sőt még az ujjain is tetoválás, melyet eltakarni nem tud, ugyanakkor a hatékony munkavégzésben nem gátolja, és reméli, mindez nem okoz különösebb problémát a cégnél.

Megkapta az állást, majd kirúgták a fiatal nőt a tetoválásai miatt

A fiatal nő megdöbbenéssel olvasta a vállalattól érkezett e-mailt, melyben közölték vele, ha nem tudja eltakarni a tetoválást, akkor sajnos nem tudják tovább foglalkoztatni. Claire a közösségi oldalán adott felháborodásának hangot. Úgy gondolja, ok nélkül diszkriminálták a tetoválásai miatt, hiszen tökéletesen megfelelt a munkára, ahhoz minden elvárt képességgel és képesítéssel rendelkezett.

Csak egyet tudunk érteni a fiatal nő felháborodásával. Az, hogy látható tetoválásai vannak, még nem minősítheti a munkáját…

További tetoválás témájú cikk az NLCafén

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top