Aktuális

Brutálisan drágulnak a pesti panelek

A magyar lakáspiac adatai lassan a válság előtti szintet idézik. A panellakások piaca hovatovább kilőtt.

A Duna House ingatlankereskedő cég adatai szerint 2015 első kilenc hónapjában Budapesten és országszerte annyi lakás cserélt gazdát, mint 2009 óta bármely teljes évben – írja az index. A tavalyi időarányos értékesítés például negyven százalékkal volt kevesebb az ideinél, ami 74 ezer lakást jelent.

A panellakások áremelkedése ráadásul arányait tekintve kétszerese a téglaépítésű lakásokénak, a mélyponthoz képest jelenleg 27 százalékkal drágábbak, míg a téglaépítésűek ára csupán 11 százalékkal nőtt. Ezzel a panellakások ára már a 2008-as válság előtti szinten áll.

Brutálisan drágulnak a pesti panelek Épül a József Attila lakótelep – ez is nagyon népszerű (multkor.hu)

A legnépszerűbb panellakásokat Budapest harmadik kerületének belső részén, a tizenharmadik kerület belső részein, illetve a tizenegyedik kerület kelenföldi részén találjuk. Mindent összevetve a frekventáltabb budapesti negyedekben ötven százalék feletti mértékben drágultak a panelek.

A kelet-magyarországi panellakások értéke nagyon alacsony bázisról 22 százalékkal drágult, de nyugaton is tíz százalék fölötti volt a drágulás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top