Aktuális

2016-tól ingyenes lehet az okmánycsere és a felvételi

2016. január 1-jével eltörölhetnek egy sor állami járulékot és eljárási díjat. Ha valóban így lesz, akkor jóval kevesebb pénzt hagyunk majd az okmányirodában.

Jövő évtől eltörölhetik egyebek mellett az okmánycsere, a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásának díját, továbbá a cégkivonat, az adóigazolás, építésügyi engedélyek, az erkölcsi bizonyítvány, a tulajdoni lap kiadásának és a felsőoktatási felvételi eljárásnak a díját is, valamint a környezetvédelmi és műszaki matricákkal kapcsolatos költségeket – ismertette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításának díja jelenleg 3100 forint, a forgalmi engedélyé 6000 forint, de ugyanennyibe kerül a törzskönyv is, a felsőoktatási felvételi eljárás alapdíja (amivel három helyre lehet jelentkezni) pedig 9000 forint. Ilyen összegeket spórolhatunk tehát meg, ha a javaslat megvalósul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése