Aktuális

Göncz Árpádra emlékeztek

Göncz Árpád tiszteletére ma este hattól megemlékezést rendeztek a budapesti Kossuth tér mellett több vidéki városban is.

Tegnap este meghalt Göncz Árpád, a harmadik magyar köztársaság első elnöke. Több tisztelője már tegnap este összegyűlt gyertyát gyújtani a Vérhalom téri rezidencia előtt.

Göncz Árpádra emlékeztek

A kegyelet virágai a Vérhalom téri rezidencia kerítésén

Ma pedig este hat órától a Kossuth téren, illetve számos vidéki helyszínen rótta le kegyeletét sok ezer gyászoló magyar, főképp az idősebb korosztályból. Általános vélekedés szerint elnökségének két ciklusa alatt Göncz Árpád olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amely mércéhez igen nehéz felnőnie a magyar politikai osztály tagjainak. A rendezvényt pártpolitikai megmozdulások nem szennyezték be, ezt a rendezők külön kérték is.

Egy Bertha Bulcsúnak 1990-ben adott interjújában a frissen köztársasági elnökké választott Göncz elmondta, hogy a hatvanas években frissen szabadult rabként a Talajkutató Intézet részére gyűjtött földmintákat, az ország sok szegletéből. “Így tehát elmondhatom, hogy egy méter húsz mélyen ismerem az országot” – jegyezte meg akkor viccesen Göncz.

Göncz Árpád méltó temetéséről a magyar kormány később egyeztet a családdal. Alább az index.hu Kossuth téri videója:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top