Aktuális

Egyre kevesebb a taxi Budapesten, pedig egyre többen használnák

Az elmúlt két évben 600 taxi tűnt el Budapest utcáiról, pedig egyre többen használják. A taxisszövetség elnöke szerint a jelenség nem az Uber következménye.

Az Uber és a taxisok közötti ellentét az elmúlt időszakban sem javult. A mobilapplikációra épülő szolgáltatásra az indulása óta eltelt egy év alatt máris ezer autóspartner és 55 ezer utas regisztrált. Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint ugyanakkor nem az Uber tehet arról, hogy egyre nehezebb taxihoz jutni Budapesten. A jelenség hátterében inkább a fővárosi közútfejlesztések állnak, amelyek korlátozzák a taxisok közlekedését, forgalmát is. A fővárosi taxisok száma az elmúlt két évben, vagyis a budapesti taxirendelet bevezetése óta hatszázzal csökkent.

Növekszik a taxisok iránti bizalom

Miközben a taxitársaságok arra számítottak, hogy a fix, kilométerenkénti 280 forintos tarifa bevezetésével kevesebben utaznak taxival, a bevezetése óta egyre többen használnák a szolgáltatást. Míg korábban egy járművet heti egy-két alkalommal intettek le az utcán, mára ez napi két-háromra nőtt, és egyre több külföldi is él ezzel a lehetőséggel, ami a taxiszolgáltatás iránti növekvő bizalom jele.

Egyre kevesebb a taxi Budapesten, pedig egyre többen használnák

Az Ubernek is be kell állni a sorba

Ugyanakkor a szövetség elnöke úgy gondolja, az Ubernek is be kell tartania a szabályokat, és legális körülmények között kell működnie. Márpedig jelenleg az adóhatóság sem fér hozzá az Uber szerveréhez, mert azok így akarják kikerülni az ellenőrzést.

Az egyik budapesti taxitársaság ügyvezetője elfogadhatónak tartja, ha a települések között az egy autóban utazók megosztják egymás között a benzinköltséget, de felháborítónak tartja, amikor ezt városon belül teszik és taxiszolgáltatást nyújtanak egy mobilos applikáció révén – írja a Világgazdaság.

További taxi és Uber témájú cikkek az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top