Aktuális

Ők vadásszák le majd az Iszlám Államot

Hadat üzent a párizsi terrortámadásokat magára vállaló Iszlám Államnak az Anonymous, ez a világméretű hackermozgalom. Bár nem hivatalos szervezetről van szó, az tény, hogy aki a hackerek célkeresztjébe kerül, általában nem jár jól.

Az Anonymoust sokszor emlegetik hackerek csoportjaként, holott ez eléggé távol áll az igazságtól. Az Anonymous, bár van egy félhivatalos weboldala, valójában egy teljesen decentralizált, nevek és arcok nélküli szerveződés, amely 2003-ban a 4chan fórumoldal egyik csoportjából indult ki. Tevékenységüket leginkább az angol “hacktivism” kifejezéssel lehet körülírni: olyan emberekről van szó, akik képesek különféle, hackerek által használt módszerek alkalmazására, amelyekkel lebéníthatnak weboldalakat, megfertőzhetnek szervereket, de akár teljes szervezet működését is komolyan hátráltathatják.

Az Anonymous-támadások rendszerint valamilyen közös ügyet szolgálnak, a csoport nevében intéztek már támadást amerikai, izraeli, tunéziai és ugandai kormányszervezetek, gyerekpornóoldalak, szélsőségesen rasszista szervezetek (mint például a Westboro Baptist Church), de akár olyan nagyvállalatok ellen is, mint a MasterCard, a Visa vagy a Sony. Az egyik legismertebb támadásuk 2008-ban a szcientológiai egyház ellen irányult, miután Tom Cruise emlékezetes, fekete garbós videója felkerült a YouTube-ra. Jellegzetes szimbólumuk a fej nélküli embert ábrázoló logó, illetve a Guy Fawkes-t ábrázoló maszk, amelyet legtöbben a V, mint Vendetta című filmből ismernek.

A párizsi terror sok volt az Anonnak is

Az Anonymous (vagy röviden Anon) a múlt pénteki párizsi terrorcselekmények után figyelmeztető videót tett közzé: a hackereknél betelt a pohár, és bár korábban már támadtak az Iszlám Államhoz köthető, főként közösségimédia-felhasználókat, most ennél nagyobb szabású akcióra készülnek.

Egy, az internetre felkerült videó tanúsága szerint az Anonymous célja, hogy “egyesítse az emberiséget” az Iszlám Állam, illetve gúnynevén – ahogy például François Hollande francia elnök is nevezte – a Daesh ellen.

“We are Anonymous. We are legion.” – Ez a hackerszerveződés nem hivatalos szlogenje.

A pénteki támadás után készült videón egy, a jellegzetes maszkot viselő ember ül, és franciául figyelmezteti az Iszlám Állam terroristáit.

“Az Anonymous le fog titeket vadászni a világ bármely pontján – hangzik a fenyegetés. – Tudjatok róla, hogy meg fogunk titeket találni és nem eresztünk. Az eddigi legnagyobb támadásunkat indítjuk ellenetek.”

Háborút indítanak

“Ti vagytok azok a férgek, akik megölték azokat az ártatlan embereket. Le fogunk titeket nyomozni, ahogy ezt tettük a Charlie Hebdo elleni támadások után is. Hatalmas léptékű válaszra számíthattok. Számos kibertámadást fogunk végrehajtani ellenetek. A háború megkezdődött. Készüljetek. A francia emberek erősebbek nálatok, és még erősebben fognak kikerülni ebből a borzalomból.”

Az Anonymous egyébként folyamatosan hozza nyilvánosságra az olyan Twitter-felhasználók fiókjainak címét is, amelyek szerintük az Iszlám Állam propagandáját hirdetik. A Charlie Hebdo elleni támadások után pedig dzsihádista weboldalakat kezdtek támadni.

További cikkek hackerekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top