Aktuális

Ilyen egy nap az Iszlám Állam “fővárosában”

Egy neve elhallgatását kérő szíriai állampolgár levelet juttatott el a Vanity Fair magazinhoz, amelyben leírja, hogyan változott meg az élet Rakkában, az Iszlám Állam nem hivatalos fővárosában, amióta a terroristák betették a lábukat az egykor békés településre.

A Vanity Fair weboldalára októberben került fel az a szívbemarkoló leírás, amely az ISIS (vagy újabban Daes) nem hivatalos fővárosának kikiáltott Rakkában zajló mindennapokba avatja be az olvasókat. A szíriai felkelők 2013 márciusában jelentek meg az amúgy csendes, helyi viszonyok között isten háta mögöttinek számító kisvárosban, azonban a radikálisok hamar egyértelművé tették, hogy átveszik a hatalmat a város és az ott lakók felett.

“A Vice Newst leszámítva az ISIS egyetlen külföldi újságírót sem engedett be Rakkába” – írta a történet mellé Molly Crabapple, a Vanity Fair munkatársa.

Az óratorony tetején álló szobrok fejét levágta az ISIS (Fotó: Tumblr.com)
Az óratorony tetején álló szobrok fejét levágta az ISIS – fotó: Tumblr.com

2013 márciusa után a felkelők egy részét képező dzsihadisták hamar erőre kaptak a városban, egy év alatt kiszorítottak Rakkából minden más csoportot, és az iszlám szélsőséges ágának, a saríának a törvényeit vezették be, rákényszerítve az ott élőket a barbár szabályok betartására.

A kenyér elfogyott, a szobrok fejét levágták

Rakkát és környékét egyébként Szíria éléskamrájának is nevezik, azonban a Daes hatalomátvétele után rövidesen problémássá vált az alapvető élelmiszerek beszerzése is. A mai napig nehezen jutnak kenyérhez és egyéb pékáruhoz.

A város egyik főterén jellegzetes óratorony áll, amelynek tetején egy férfi és egy nő szobra látható. Két földművesről van szó, akik egy fáklyát tartva az ég felé néznek. A szobrok az emberek természetes szabadságvágyának állítanak emléket. A Daes szélsőségeseinek egyik első rendelkezése az volt, hogy a két szobornak levágták a fejét, ezzel is figyelmeztetve a helyieket, hogy hamarosan hasonló, brutális jelenetekre kerül sor a téren.

Tiltott cigarettákat égetnek az egyik rakkai téren (Fotó: Tumblr)
Tiltott cigarettákat égetnek az egyik rakkai téren (Fotó: Tumblr)

Ennél azonban sokkal szigorúbbak a saría törvényei: létrehozták a Husbah nevű erkölcsrendész szervezetet, amely tagjainak az a feladata, hogy a hétköznapokban is betartassák a radikális törvényeket. Többek között tilos a dohányzás, az erkölcstelen ruházat viselése és a káromkodás is. De emellett szintén tiltólistára kerültek például a modellek fényképei is, az egyik ruhaüzlet tulajdonosának pedig vörös festékkel kellett lefestenie a kirakatban álló próbababák arcát, hogy megfeleljen az új törvényeknek.

Paradicsomból pokol

A városban található Na’eem tér neve arabul paradicsomot jelent, ez egy olyan hely, ahol a gyerekek játszani, a fiatalok randevúzni, az öregek pedig pihenni szoktak. Vagyis csak múlt időben, manapság ugyanis a tér az egész város egyik legborzasztóbb helye: az ISIS katonái az itt levert karókra húzzák rá az ellenük vétők levágott fejét.

Ami a propagandafilmeken nem látszik: ilyenek a rakkai hétköznapok (Fotó: Tumblr.com)
Ami a propagandafilmeken nem látszik: ilyenek a rakkai hétköznapok (Fotó: Tumblr.com)

Bár az Iszlám Állam propagandavideói rendezett, tiszta utcákat és a mindennapjaikat élő polgárokat mutogatnak, a valóságban azonban sokkal szívszorítóbb a helyzet: nem ritka látvány a szemétben kotorászó gyerekek látványa, akik abban reménykednek, hogy valami minimális, pénzzé tehető értékre bukkannak.

A rakkai kulturális központ is szomorú látványt nyújt. A hatvanas években épült intézmény számos kulturális rendezvény helyszínéül szolgált már a kiállításoktól az irodalmi estekig. A szélsőségesek megjelenése után azonban a masszív épületet parancsnoki központnak rendezték be, ezért a szíriai légierő gépei bombázni kezdték. 2013 márciusában egy légitámadás után tűz ütött ki az épületben, amelynek eredményeként több ezer felbecsülhetetlen értékű, pótolhatatlan könyv égett hamuvá.

Jelzőlámpa nincs, internet van

A város jelzőlámpái már évek hónapok óta működésképtelenek, az ISIS ezért helyi erőkből toborzott közlekedési rendőrökkel irányíttatja a forgalmat. A rendőröknek hivatalos egyenruhájuk és fegyverük van, de sípjuk például nincs, mert az az ISIS szerint iszlámellenes.

Rakkában szintén nem működik az ADSL-szolgáltatás és a mobilhálózat sem, így az internethez csatlakozásra az egyetlen lehetőséget a műholdas kapcsolat jelenti. Azon kevesek, akik hozzáférnek ilyen eszközökhöz, általában wifi-routerekkel osztják tovább a kapcsolatot, hogy a városban többen is elérjék a hálózatot. A sebesség persze csigalassú, és a kapcsolat sem túl stabil, ráadásul nem egészséges, ha az ISIS-katonák rajtakapnak valakit, hogy tiltott tartalmakat nézeget.

Az egészségügy állapota tragikus, alig van gyógyszer, a kórház lepusztult, ezért rengeteg, egyébként megelőzhető haláleset történik. Az ISIS ráadásul a nemzetközi segélyszervezeteket is elüldözte, így a helyzet tovább romlik.

További cikkek az Iszlám Államról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése